Kicsit szégyellem magam, amiért 2 hónapja nem írtam. Különösen, mert egyáltalán nem volt eseménytelen az elmúlt két hónap! Először is el kell mondanom, hogy valamikor március közepe táján egyik napról a másikra igen furcsa érzés fogott el...
Biztos emlékeztek rá, milyen nehéz döntés hoztam meg tavaly, mikor megváltam az XBR-től. Hajtott valami érthetetlen és megmagyarázhatatlan vágy az ismeretlen, az új felé. Mikor megvettem az XBR-t, szerelem első látásra, fantasztikus motorozási élményt adott. Mivel ez volt az első motorom, egyszerűen hagytam magam meggyőzni, hogy ez a csoda jórészt az első motor varázsa, és nem konkrétan a gép típusa okozza. Bármilyen is lenne, ugyanezt érezném.
Innen már csak egy lépés volt a nagy kérdőjel: mi van, ha nem is az XBR a tökéletes motor számomra? Mi van, ha ma egy másik típus, másik stílus még nagyobb eufóriát okoz nekem? Elég volt egyszer megfogalmazódnia bennem ennek a gondolatnak, onnantól nem hagyott nyugodni.
Jó, jó, tudom, tudom, normális ember ilyenkor kipróbál más motorokat, és ha valamelyikbe beleszeret, megveszi. Igazából én sem tettem másként, igaz, a kipróbált típusok mind egy nagyon szűk kategóriából kerültek ki, vagyis a közepes méretű, 500-750 köbcentis sornégyesek sorából. Így utólag tisztán látom: valójában elhatározásból korlátoztam magam egy elméletben megfelelőnek gondolt kategóriára, a motorok próbálgatásának célja már nem a típust, csupán a kiszemelt példányt vizsgálta.
Így aztán törvényszerű volt, ha találok egy szép darabot, az lesz a következő, és a gondolatok-érzések kavalkádjában nem tudtam elég távolról megítélni a helyzetemet ahhoz, hogy tisztán lássak.
Ekkor találtam meg a Banditot, és természetesen azonnal megvettem.
Egy teljes szezon kellett hozzá, hogy felismerjem: sajnos mégsem döntöttem jól.
A Bandit a maga nemében tökéletes motor. Minden kifogástalanul működik rajta, a közel 80 lóerő nekem hosszú időre bőségesen elegendő, hogy a másodperc törtrésze alatt pumpáljon egy vödör adrenalint az agyamba, ha alaposan meghúzom a gázkart. De sajnos néhány hónap alatt világossá vált: egyszerűen nem adja ki számomra motorozás igazi élményét. Úgy éreztem magam, mint a tinédzser, aki megszerzi az áhított bombanőt, akinek hibátlan a teste, imádja a szexet, okos, értelmes, és ránézésre minden klappol, mégsem érti, csak érzi, hogy valami nem okés. Minden felszínes bűbáj és tökéletesség ellenére egyszerűen nincs meg a szerelem.
Így kellett rájönnöm, a sornégyes motor nem az én világom. Hiába erős, hiába hibátlan, nekem egyszerűen sok ennyi henger, hiányzik az ütemesen szaggató motorhang, a finom rázkódás, hogy teljes testemben érezzem, hogy motoron ülök. Az erős gyorsulás az egyetlen, ami némi kis izgalmat visz az egészbe, de engem ez messze nem kárpótol, ha hiányzik a feeling...
Szóval így jutottam el addig, hogy ismét motort váltsak, őszintén szólva nem volt nehéz döntés. Valójában egyhengerest szerettem volna ismét, 500-600 köbcenti körül. A főként napi munkába járáshoz ez lökettérfogat, és a hozzá tartozó méret, súly és kezelhetőség nekem bőven elegendő, ennél nagyobb már inkább nehézkessé tenné a cirkálást. Csak az a gond, hogy furcsa módon valahogy nem túl nagy a választék ebben a kategóriában, már ha nem veszem számításba a robogókat és az endúrókat, márpedig nem veszem. Elég hamar rájöttem, a legjobb lenne nekem egy XBR, de sajnos az egyetlen hazai példányt elvitték az orrom elől, pedig kép alapján (később kiderült valójában is) gyönyörű volt és 44 lóerős. Igaz, csaknem kétszer annyiért kínálták, mint amenyiért én vettem az enyémet, de hát a minőséget meg kell fizetni, és Bandit árából simán meg tudtam volna venni. De így jártam, ez van.
Ha valami nem jól sül el, Zoli barátom azt szokta mondani: "Mindennek oka van." Szép és optimista hozzáállás, és ha távolabbról visszatekintek a múltba, a legtöbbször igaznak is érzem.
Hogy ez a poszt miért lett ilyen hosszú, és miért térek rá ennyire lassan a lényegre, annak pedig az az oka, hogy így talán könnyebben érthető, hogy milyen elmebeteg megfontolásból cseréli le valaki a tökéletes állapotú, bivalyerős, megbízható, hibátlan,16 éves kis mindenes motorját egy messze nem ennyire jó állapotú, 27 éves sorkettesre.
Hát valahogy így vettem meg jelenlegi kedvencemet egy 1985-ös 450-es Nighthawk személyében.
Hivatalos neve Honda CB450SC, legendás, elnyűhetetlen sorkettes CB blokkal még azokból az időkből, mikor a motorgyártást nem (csak) a marketingesek és a média által diktált divatirányzat, költséghatékony gyártás és a kiszámíthatóan rövid élettartam vezérelte.
A blokkja 450-es, 44 lóerős, a motor pedig csodaszép! Ránézésre is tudtam, bőven van rajta mit csinálni, de aki ismer, az tudja, ez egyáltalán nem hátrány.
Sőt! :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
MdoX 2012.06.12. 18:59:48
Jah és teljesen megértem a minden jó de valahogy nem hozzád illik érzést :)
xbr 2012.06.12. 19:08:23
Sajnos ritkán tudtam írni mostanában, de a háttérben alakulnak izgalmas dolgok, úgyhogy a következő 2-3 posztra már van témám. :)
bh pearl 2012.06.27. 23:43:36
így legalább szerelgethetsz, azt meg úgyse kell:)
most elkezdhetném mesélni miket políroztam fel rajta, meg hogy hányan akarták eddig piros lámpánál megvenni:)/egyen :)/, de nem teszem.
inkább holnap csinálok képeket, és elküldöm őket!
üdv.
xbr 2012.06.28. 06:29:06
Hétfőn jöttünk meg, kedden meghirdettem a Bandit, pénteken elvitték, szombaton mentem volna érte! :)