Az emberi nagyság ott kezdődik, hogy felismerjük és büszkén felvállaljuk gyengeségeinket és hibáinkat. Az egyetlen módja a fejlődésnek, ha szembeszállunk tökéletlenségünkkel, hiszen csak így tudjuk legyőzni ezeket és tovább-, feljebb lépni. De hogy jön ez ide?! Hát, csak olvass tovább, ígérem, ez…

Időben kicsit ugrálok most és még a következő néhány posztban is, ugyanis elég hektikusan volt időm a bejegyzéseket megírni, itt pedig nem tudok dátumot, sorrendet állítani, szóval nézzétek el ezt nekem! Ez a bejegyzés még valamikor nyáron íródott, csak nem volt időm…

Korábban írtam már itt szeretett Mondeómról, amit 9 évnyi használat után tavaly nyáron egy hónap alatt ketten is megtörtek.A kártérítésekből szépen ki tudtam lakatoltatni, tényleg makulátlan lett kívülről, de sajnos az aktuális olajcserénél összeírt kopó (?) alkatrészek…

Boldog Karácsonyt mindenkinek!

Címkék: video alapjárat xbr

2013.12.24. 09:52

Kísérjenek bennünket e szeretett hangok és képek a nehéz időkben is, mikor nem tudunk motorozni!

Pár hónapja megvettem ezt a szép, klasszikus kis motort, és bár nagyon elégedett voltam vele, mégis elhatároztam, hogy kijavítom az apró hibáit, mert bár lehet velük élni, és nem amortizálják a gépet, de azért  zavarnak. Nomeg, egy kis motorszerelés remek kikapcsolódás és…

Az előző bejegyzést nyugodtan törölhetném, hiszen az érdekes elméleten kívül semmi használható információt nem tartalmaz, de felvállalom ezeket a zsákutcákat, hiszen a megoldás felé vezető út fontos mérföldkövei. Szóval azonosítottam az alapjárat-ingadozást, és ez…

UPDATE: A következő történet és szereplői kitalált lények és jelenségek, a valóság és az alább leírtak közötti legapróbb hasonlóság is pusztán a képzelet szüleménye...Úgy tűnik végre megleltem a rejtélyes alapjárat-zuhanás okát! A gyertya- és légszűrőcsere, a…

süti beállítások módosítása