szkop-pici.pngAz emberi nagyság ott kezdődik, hogy felismerjük és büszkén felvállaljuk gyengeségeinket és hibáinkat. Az egyetlen módja a fejlődésnek, ha szembeszállunk tökéletlenségünkkel, hiszen csak így tudjuk legyőzni ezeket és tovább-, feljebb lépni. De hogy jön ez ide?! Hát, csak olvass tovább, ígérem, ez most nem lesz olyan hosszú!

Ott tartottam, hogy miután logikusan, racionálisan és következetesen orvosoltam minden vélt vagy valós problémát a motoron, két bosszantó aprósággal nem tudtam zöldágra vergődni: nehéz indítás hideg motorral és alapjáratból indulásnál lehörgés meleg motorral. A motor így is szuper, és sokkal jobb, mint valaha, de nem tökéletes, tehát számomra elfogadhatatlan! :)

A hidegen nehezen indulás azóta megvan, hogy megvettem a motort, a meleg motorral alapjáratról indulásnál történő lehörgés viszont új, egy dolog azonban közös bennük: Ahogy javítottam a ténylegesen létező problémákon, mindkettő úgy lett egyre erősebb és erősebb. Vagyis, minél jobb lett a motorom, annál jelentősebben kerültek elő ezek, így jutottam el a gyújtás jeladóig, mint utolsó láncszem, hát nekifogtam. De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük, hogy kerültem ide!

 - Volt egy szabad délelőttöm, kipucoltam a karbit, és kicseréltem a gyertyát. Itt kezdődött minden.
 - Rájöttem, hogy falsot szív a szívócsonknál, repedt a hőszigetelő lemez, gyártottam egy újat.
 - Falsot szívott a szívócsonknál, síkoltam az öntvényt, javítottam a gumit, cseréltem a tömítést
 - Falsot szívott a karburátor pillangószelep-tengelynél: cseréltem a nemez tömítéseket.
 - Falsot szívott a repedt gyertyamenetnél, felújíttattam a hengerfejet.
 - Még mindig nem jó, visszatértem a karburátorhoz, felújítottam, új tűszelep, tű, tűvezető, fúvókák.
 - Ellenőriztem a szelephézagokat, dekompresszor-holtjátékot
 - Ellenőriztem a szivató bovdent, kiszedtem 5mm-et a házból, hátha nem tolja vissza eléggé a tüskét.
 - Ellenőriztem a kompressziót, minden rendben.
 - Átfolyattam egy tank benzint a karburátor túlfolyón
 - Áttértem gyújtás-probléma keresésére, cserélgettem CDI-ket
 - Ellenőriztem a gyújtást stroboszkóppal
 - Kipucoltam az indítórelét, biztosítékokat, gyújtáskapcsolót, indítómotort.
 - Kimértem a generátort, plusz testet kötöttem be, átnéztem a vezetékeket.

Nincs semmi kétség, ezek mind vagy szükséges javítások vagy hasznos megelőző karbantartó-megelőző tevékenységek voltak, kis részben pedig...hát...a hibakeresés részeként, látszólag felesleges, ám rendkívül élvezetes és tanulságos szerelgetések. :)

Így jutottam el a gyújtás jeladóig, amire azért gyanakodtam, mert egyszer, a jobb oldali dekni visszarakásánál próbaképpen kisebbre vettem a gyújtás-jeladó hézagját a gyárinál, és jobban indult a motor. Nomeg azért, mert ezen kívül már minden mást megnéztem. :)

jelado-bent.jpg

A főtengelyen itt egy óra felé álló fémpöcök elhaladása indukálja a feszültséget
a tekercsben, ennek az impulzusnak a hatására gyújt a CDI egység.

Szóval jeladótekercs. Mivel ez egy tekercs, és csak ellenállás-érték van megadva a manuálban, és az megfelelő,  gondoltam biztos veszített erejéből a mágnes, ki kell cserélni. Igen ám, de egy csavarhúzót egy centiről még odacuppant, ami egyáltalán nem tűnik kevésnek, ledes próbalámpát villogtatja, és ha beindul a motor, akkor utána már van alapjárat is.

jelado.jpg

XBR gyújtás jeladó. A teszthez nem kell kivenni! :)

Hogyan lehet tesztelni, profi módon, hogy tényleg jó-e? Hát oszcilloszkóppal! Vettem is gyorsan egy szkópot, az mindig jó valamire, és megnéztem, mit is csinál a jeladó.

szkop-jel.png

Bizony ez a jel olyan, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Lehet fejet vakargatni, de hogy új jeladót venni bele 24ezer forintért teljesen felesleges, az biztos.

Nos, akkor kezdjük elölről a gondolkodást.

Abból indultam ki eleinte, hogy a motor sokat kaphat, hiszen a gyertyakép száraz fekete kormos, és szivató sem segít az induláson. A gyújtás problémára is a dús keverékre utal, ha nem jókor gyújt, nem tud mindent elégetni. A fals levegők megszűnése is rontott a helyzeten, ebből is úgy tűnt, mintha már nem tudna elég levegőt szívni a sok üzemanyaghoz, ezért nem indul.

Mit ronthattam el? Mi van ha téves a feltételezésem, és hidegindítánál nem sokat kap, hanem keveset? Hiszen a gyertyakép a legutóbbi max. fél perc üzemállapotát mutatja, biztos hidegindításnál néztem, nem akkor, amikor már ment a motor? Hm... az a biztos, ha megnézem még egyszer.

Hát megnéztem, és heurékahallelújabingó. A gyertya csont száraz. Ez bizony nem kap benzint. Már csak az a kérdés, hogy miért.

A karburátorig rendben van benzinellátás, tehát tanksapka szellőző, benzinszűrők, benzincsap, benzincső okés.

Akkor már tényleg nem lehet más, csak mégis valami a karburátorban. Kétszer szedtem szét, és tisztítottam az elmúlt másfél évben, legutóbb egyenesen minden létező alkatrészét cseréltem, aminek köze lehet az indításhoz, de valami felett mégis átsiklottam. Valami felett, ami azóta ilyen, hogy megvettem a motort 5 évvel ezelőtt.

img_20160306_125346441.jpg

Így nézett ki az első pucolás előtt

Mi van még a karburátorban a fúvókákon, a tűn, tűvezetőn, tűszelepen, alapjárati szelepen kívül? Membrán-rugó és úszó. Membrán nem volt lyukas, ez 100%, megnéztem 2x is, és különben sem csak hidegindítási gondokat okozna, hanem menet közben is durván lehetne érezni, ha lyukas, nem forogna ki a motor, ugye, Peti? :)

Ezenkívül van még egy úszó, ami egy darab műanyag, tűszelep-pozíció, vagyis úszóház-szint beállítási lehetőség nélkül. Ha alacsony a benzinszint, az megint okozna menet közben is gondot, de azért leellenőriztem kint és bent is, gyári érték 18-19 mm. Én 18,5-et mértem. :)

Na akkor?

Mi van még a karbin, hát semmi, már csak maga a karburátor ház van a bele fúrt járatokkal. Kövessük csak végig, megint, mert az biztos, hogy valami gond van, és az is biztos hogy a gond itt van.

Nocsak, ez meg itt? Itt, ez a járat, ennek 5 kimenete van, bárhol megfújom, négy másikon jön a levegő. Ja nem! Az egyiken nem jön! Vagy mégis? Nem látom, mekkora lehet ez a furat, fél mm? Szerintem kevesebb. Bent, mintha még tovább szűkülne. Egyáltalán, átjárhatónak kell lennie, vagy gyártási okból van ott, mint az egyenes szakaszokból összefúrt kanyargós járatok, végükön zárógolyóval? Nézzük már meg, merre vezetnek!

Van itt ugye egy kis nyúlvány a kérdéses kis furattal, mely mélyen belóg, benzinszint alá. Van feljebb egy szélesebb furat az oldalában, ez már az úszóház szint feletti levegőbe érkezik, de mi van felette? Kettéágazik, egyrészt megy az alapjárati szelephez egy járat, és... felfelé...majd kanyarodik, oldalról becsatlakozik ebbe, ennek a túloldala a szívó oldalon van a légszűrőnél, a másik meg...igen...az meg a pillangószelep után, és a kettő között megy tovább középen felfelé...hova is...bazmeg...hát persze, a szívató zárószelepéhez.

szivato-ures.jpg

Az XBR hidegindító és üresjárati rendszere

Pirossal jelöltem a benzin útját, kékkel a levegőét. Ha nyitva van a zöld színű szívató szelep, akkor a kék levegő felszippantja a piros benzint, és a benzin-levegő keveréke a pillangószelepet megkerülve egyenesen megy a szívótorokba. Ugyanez a járat látja el benzinnel az alapjárati csavarhoz menő csatornát is, ezt sárgával jelöltem.

Megvagy, te szemét! Hát nézzük csak meg újra! Tényleg, minden kétséget kizáróan, ez egy benzinellátó furat, mely éppen egyszerre látja el a hidegindító rendszert és az alapjárati rendszert! És úgy el van tömődve, hogy azt hittem, gyárilag nem is átjárható! Ezért nem indul hidegen a motor és ezért nem reagált az alapjárati csavarra sem! Ezért volt, hogy ha szívott falsot akkor könnyebben indult, de mikor a karburátor szívóoldaláról kellett volna a beáramló levegőnek felszippantani a plusz benzint, az már nem tudott megtörténni.

Hiszen az a pici kis furat, amin belül egy még kisebb, alig néhány tizedmilliméternyi járat kezdődik, nem volt átjárható. Kipucoltam a járatot, és átjárható lett.

Tudtam, hogy most megtaláltam, olyan nyilvánvaló, annyira egyértelmű! Összeraktam és láss csodát, a motor pöccre indult szívatóval, és reagált rá, ahogy kell!

Szavakkal nehezen leírható ez az érzés, az adrenalinfröccs, ami a futóknak lehet, mikor véget ér a maraton. Ami nem tudom milyen, de biztos ilyen euforikus lehet, különben minek szenvednének annyit.

Ha még az oldalsztendert is feltenném és megjavítanám a fordulatszámmérőt is, hogy ne ugráljon összevissza, tényleg nem tudnék már miről írni nektek, úgyhogy ezeket meghagyom legközelebbre!

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dugohuzo.blog.hu/api/trackback/id/tr4712782508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Borzii 2017.11.05. 16:40:20

Üdv!
Régi lelkes olvasója vagyok a blognak. 2012 óta követem és nagyon tetszik az íve, ahogy egyre nagyobb szakértelemmel egyre mélyebbre ás a részletekben a Hondával kapcsolatban. Évek óta álmodozom már, hogy én is veszek egy ilyen csodás masinát és végre igazi MOTOROS leszek. Egyetemistaként újítottam már fel egy csepptankos Jawat, (sajnos többet toltam és bütyköltem, mint vezettem...) aztán robogóztam is munkába menet Budapesten. A családalapítás azonban eltávolított attól az álomtól, hogy vegyek egy XBR-t. Most éppen 3 éve Németországban (Münchenben) élek családostul és egy ideje már gyűjtögetek motorra meg bújom az apróhirdetéseket. Nem akartam ezer km-eket furgonzni egy kedveő árú/állapotú példányért. Ezért vártam türelemmel, mint pók a hálóban. Az árak sajnos folyamatosan emelkednek, így nem akartam sokáig várni. A környéken is van egy XBR-es csajszi, akivel egy ideje reggelente munkába menet gyakran találkozom és akit lepattanva a biciklimről kocsányon lógó szemekkel bámulok.(mármint nem csak a csajt:-)
Aztán végre felbukkant Stuttgart alatt egy kedvező árú és megkíméltnek tűnő darab, mely már 2 éve áll és a műszakija is lejárt. Nem bírtam magammal, rácsaptam és megvettem!! Még nem tudom, hogy mekkorát fogok szívni vele (lehet, hogy csak Jawas beidegződés:-) de egy tankrozsdátlanítás, telószimmering csere mindenképp kinéz a szokásos karbantartáson kívül. Mindenesetre a próbaút mindent eldöntött, amikor is tarkóig érő vigyorral és elhomályosult tekintettel kászálódtam le a nyeregből. Bár jön a tél, de azért igyekszem csinosítgatni a tavaszi szezonra. Lehet, hogy fordulok kérdéssel is majd hozzád/hozzátok, bár a blog már elég szépen feltárt és körüljárt majd minden témát. Egyszer hazaköltözvén (1-2 év a tervek szerint) pedig remélem lesz alkalmam egy XBR találkozón nekem is veletek gurulni:-) addig is széles utat: Gergő (Borzi)

xbr 2017.11.06. 00:00:20

Heló, Borzi!
Te jó ég, hogy mik ki nem derülnek!
5 éve követed a blogot, és még csak nem is tudok róla? Mondjuk nem hajtok eléggé az olvasottságra ez tény, de mindig megmelegíti a szívem, ha tudomást szerzek egy eddig ismeretlen lelkes követőről! Ha pedig azt hallom, hogy olvasod a blogom és - akár csak kis részben ennek hatására - vettél is egy XBR-t, hát akkor tényleg repesek az örömtől!
Ha van kedved írni egy vendégposztot, nagyon boldogan kitenném!
Ha pedig bármi kérdésed van, akkor írj nyugodtan ide vagy az info_kukac_fstudio_pont_hu címre.
Küldhetnél pár képet a mociról! :)
Köszi és üdv,
xbr

Borzii 2017.11.08. 22:44:22

Köszönöm a választ!
Nem is kis része volt a blognak abban, hogy végül XBR-t vettem. Nagyon szívesen megírom dióhéjban a rövid történetét. Meg küldök fotókat is, de sajnos itt egy hete esik az eső én meg jól letakartam, mert nincs fedett parkoló egyenlőre. Szóval jelentkezem hamarosan, talán hétvégére hozzáférek:-)

Shaku 2018.05.28. 01:13:23

Halihó! Nemrég bukkantam rá a blogra, nagyon tetszik, várom a folytatást. Lenne azonban egy kérdésem, az XBR ülés felújítását kivel végeztetted el, elárulnád esetleg? (kawasaki er 5-ösömön szeretnék kicsit javítani ha lehet nem horror áron) Válaszodat előre is köszönöm.

xbr 2018.06.23. 09:49:04

@Shaku: Helló, bocs, hogy csak most írok vissza, nagyon el vagyok havazva, és kicsit reméltem, hogy Gábor majd besegít. Nekem ő intézte, ezért nem tudok kontaktot az emberhez. Írtam neki, hogy kéne a száma, megírom, ha megjön a válasz!
Üdv,
xbr

xbr 2018.06.24. 11:02:53

@Shaku: megvan a szám: huszas, 323 6327!
Tapír a beceneve, hivatkozz Gáborra és a bordó XBR-re! :)

Shaku 2018.07.05. 01:03:26

@xbr: nagyon köszönöm.
süti beállítások módosítása