Az egész ott kezdődött, hogy megszívatott a kormány. Tudom, a kormányok már csak ilyenek, ez a mostani meg aztán különösen, de nem elég, hogy szét kellett szedni mindkét kormánykapcsolót és az összes vezetéket meg kellett toldani, hosszabb fékcső kellett és hosszabb bowdenek.…

Időben kicsit ugrálok most és még a következő néhány posztban is, ugyanis elég hektikusan volt időm a bejegyzéseket megírni, itt pedig nem tudok dátumot, sorrendet állítani, szóval nézzétek el ezt nekem! Ez a bejegyzés még valamikor nyáron íródott, csak nem volt időm…

Egy ideje már motoszkált bennem, hogy valamit kéne kezdenem a kormányommal. Állati dögös a café raceres gyári csutka az XBR-en, nekem legalábbis marhára tetszik, de sajnos úgy érzem, funkcionalitását tekintve nem épp ideális. 90 km/h felett kényelmes, mert a szél támaszt…

Kuplungbowden

Címkék: váltó kuplung xbr bowden

2013.03.20. 22:15

Csak egy röpke gondolat mára: Ahogy elkezdtem idén csapatni döggel, észrevettem, hogy nehezebben veszi a fokozatokat, mint tavaly, főleg az üres megtalálása ütközik nehézségekbe álló helyben. A harmadik 25 év feletti japán hondát taposom, szinte normális, ha nincs meg egyből…

süti beállítások módosítása