Sajnos nem tudtam lelkileg feldolgozni, hogy márciusban elbuktam életem XBR-jét (Köszi, Gábor! :)), és őszintén szólva az - egyébként rendkívül hangulatos, és immáron szinte kifogástalan állapotú - Nighthawk sem hozta 100%-ban azt a karakteres feelinget, amit XBR óta sehol sem találok.
Biztos valami ilyesmi okozhatta, hogy egy fülledt júliusi éjszakán véletlenül rátévedtem a mobile.de oldalára, és valahogy beíródott a keresőbe: honda xbr
Negatív számlaegyenleggel és egy 27 éves cseredarabbal a garázsban valóban mindez csak véletlen lehetett, hiszen 1000 EUR alatt nem nagyon van fent XBR. Mire hazajön és rendszámosodik, rájön még 500.
Szinte unottan kattintottam rá az első hirdetésre, (höhö...399 eur, nem kicsit lehet törött...) melyet az első helyen találtam. Nem vagyok perfekt németből, annyit értettem ránézésre, hogy vannak bajai, viszont képen jól festett!
Google barátom segítségével megtudtam, hogy a motor állítólag jó állapotban volt, mikor 2 éve leállították. Azóta eltömődött a lerakódott benzinmaradék a karburátorban, és nem indul. A vezérműlánc csörög, és kell bele egy akksi. Gumik öregek.
Hm...a motorban van 80ezer km. Németben ez 80ezret jelent.
A csörgő vezérműlánc normális ennyi km-nél.
Cseréje kb. 25ezer. Egy délelőtt megvan. Gumikat majd meglátjuk.
Karbi pucolászás 0. Akksi 10 ezer. Rendszám: kb. 70ezer.
A motor pedig 120. Mint itthon egy Simson. Még mindig csak kb. 225ezernél vagyok.
Éreztem, hogy kezd felmenni a pulzusom. Ennyiért bármikor elpasszolom a Nighthawkot...
Na de kimenni érte, és vajon hova? Biztos kurvamessze lesz, szinte mindegyik XBR Hamburg 200km-es körzetében van. Megnézem, Göttingen. Úgy hangzik, mintha az Északi Sarkon lenne.
Remegő kezekkel írom be a maps keresőjébe... meg is van. Legközelebbi nagyváros Ulm.
Az meg hol a faszban van... tekerem kifele az egeret, nézem a léptéket, sehol egy ismert nagyváros. Már várom, hogy felbukkanjon a monitor tetejénél az Északi Tenger.
Hopp, de még mindig csak 5km egy centi a térképen... tekerem tovább...
A homlokomon elkezd gyöngyözni a veríték. A vérnyomásom az egészségügyi határértéket karcolja.
Ekkor megjelent München. Kb. 120km-re keletre Ulmtól. Húbazzmeg, ez nincs is olyan messze.
Remegő kézzel küldtem el Petinek a linket: "Te, figyelj már, van egy XBR 400 euróért Ulmban..."
Válaszlevele összesen kettő szóból állt: "Mikor megyünk?"
Péterben azt szeretem, hogy nem szarozik. És amit mond, azt komolyan is gondolja.
Ezen a ponton beindult a gépezet, és villámcsapásszerűen követték egymást az események.
Egy ilyen motor hirdetése ennyi pénzért biztosan nem marad fent sokáig, jelenleg még ott virított rajta a "Neu" cimke. Azonnal meghirdettem a Nighthawkot, és Péter segítségével leleveleztem az eladóval, hogy lefoglalózom 100 EUR-ért, lesz, ami lesz.
Közben persze faggattam Pétert, aki már jópár motort hozott be kintről, hogyan lehetséges az, hogy ilyen áron akár normális motort is kapok kint, amikor nálunk ennyiért egy tisztességes MZ-t sem árulnak. Ráadásul a kinti motorok általában lényegesen jobb bánásmódban részesülnek a hazaiaknál.
Peti ismét érdekes dolgokat mesélt: a németek, ha bármi, akárcsak kisebb baja is van a motornak, amit el akarnak adni, nem javíttatják meg, és árulják hibátlanul, hanem inkább elmondják, hogy ez a baja, és sokkal-sokkal olcsóbban adják el. Hogy az hogyan lehetséges? Hát úgy, hogy ott nincsen otthon buzerálás, kicsit rossz motorral közlekedés, ha nem indul, tréler és szervíz. A szervíz rezsióradíja 70 euró. A kinti szervízben viszont nem csak azt a hibát javítják, amivel beviszi az ember, hanem kötelező nekik teljesen átvizsgálni a gépet, és bármilyen, a közlekedés biztonságát veszélyeztető hibát találnak, azt kötelesek kijavítani. Ha egy közúti ellenőrzés során, vagy neadjisten egy baleset miatt megnézik a motort, és kopott a gumija vagy vason van a fékbetét, megkeresik a legutóbbi szervízt, és vezetőjére minimum villamosszék vár. De legalábbis odabasznak egy akkora csekket, hogy valszeg örökre lehúzhatják a rólót.
Már csak az az egy kérdés, hogy vajon tényleg annyira precízek-e a németek, amennyire ezt tartják róluk, és valóban egy normál állapotú motorhoz lehet jutni belátható hosszúságú hibalistával, vagy tényleg az én eladóm lesz a kivétel, aki erősíti a szabályt...
Megbeszéltünk egy kellemes augusztusi vasárnapot, hogy akkor kimennénk érte. Így is történt, reggel kényelmesen indultunk 8 körül, és háromnegyed hatkor le is parkoltunk a megadott cím előtt, a németesen tüchtig és sehr schön Göttingen nevű kis falucskában.
A kapu tárva nyitva állt, a ház és kert...hogyismondjam...kissé kilógott a tiszta udvar, rendes házak sorából. A ház és a kapu között, az udvar közepén egy összetákolt garázs-szerűség állt, körülötte pár motor, nagyrobogó és vagy négy tizenéves autó, a ház oldalában gumi hegyek.
Odasétálunk a bejárathoz, és már nyomnánk a csengőt, mikor meglátjuk az ajtóra ragasztott cédulát.
Oké, semmi gond, hívjuk a mobilt. Nincs válasz. Mondom, nem baj, biztos nem hallja, próbáljuk később.
Hiába próbáljuk, nem veszi fel, pedig kicsöng. SMS-re sem reagál. Eltelik egy óra, kezdünk kissé türelmetlenkedni. A csávó tudja, hogy jövünk, ötször lebeszéltük a napot, mondtuk, hogy kb. 1000 km-ről érkezünk, és négy-öt felé leszünk ott, ehhez képest fél órát késtünk, és különben is vasárnap van, hova megy ez vasárnap, mikor a motoreladás van megbeszélve...
Újabb óra telik el. Megesszük az összes kekszet, megisszuk az üdítőket, még mindig semmi. Poénkodásainkba és vicces történeteinkbe egyre hosszabb, sóhajokkal tűzdelt szünetek kerülnek.
Lassan kezd sötétedni. Már három órája csövezünk az eladó háza előtt, és fejből tudjuk milyen autói vannak az helyieknek, mert mindegyik már vagy ötször elment a kis falucska főutcáján. Ritkán találkozunk emberrel, de egyre gyanakvóbban néznek ránk, nem szokványos ez errefelé. Kissé feszült hangulatomhoz már csak az hiányzik, hogy ránk hívják a zsarukat.
Borzasztóan frusztrál, hogy nem tudjuk mi a fasz van. Legalább szólt volna a köcsög, hogy mégsem ér rá, vagy mégsem adja el a motorját, de ez, hogy fél napig autózunk és 3 órája ülünk és várunk a bizonytalanra, ez mindennél idegesítőbb.
Harmadszor is bemegyek, még alaposabban körülnézek az udvaron. Hátha találok valami nyomot, mint Columbo.
Látszik, hogy kicsi gyerekük, van, így még kevésbé értem, hol lehetnek. Aki színes krétákkal rajzol a betonra, az ilyentájt már le szokott feküdni aludni. Így sötétben már látszik, hogy az egyik belső szobában ég a villany. A német ugye nem hagyja égve a villanyt csak úgy. Becsengetek. Nem tudom miért, hiszen pontosan tudom, hogy nincs otthon senki, mégis nyomom a csengőt. A válasz kutyaugatás. Hoppá. Kutya a házban. Ezért a lámpa.
Kis remény költözik a szívembe, ugyanis nekem is van kutyám, és tudom, hogy a legjobban idomított szobakutya is kezd idegeskedni, ha 6 órán át nem tud pisilni. Égve hagyták neki a pilácsot, én is így szoktam itthon, ha előre tudom, hogy besötétedik, míg távol vagyok.
Csak az a gond, hogy nem játszhatok Péter idegeivel sem a végtelenségig, bár nem türelmetlenkedik, inkább én vagyok ideges, bassza az agyamat, hogy kirángattam ide a semmiért, és még csak el sem húzzuk a belünket, hanem csak reménykedünk töretlenül.
Este fél tíz. Négy órája ülünk az autóban. Ahogy Péter arcát nézem, olyan érzésem támad, hogy ha eladónkat legalábbis nem érte valami súlyos trauma eddig, akkor hamarosan majd fogja.
Minden hasonló helyzetben eljön egy fordulópont, aminél muszáj valaminek történnie, különben felrobban a világegyetem. Sajnos ezen a ponton nálunk is bekövetkezett ez, elfogyott a türelmünk. Megbeszéltük, hogy tízig várunk, és elindulunk haza.
21:59 Beülünk az autóba, Péter indít.
22:00 Megjön az eladó, családostul.
Ezt nem hiszem el, ilyen tényleg csak a mesében van.Leginkább azokban a távol-keleti horror mesékben amit a kis japán gyerekeknek olvasnak.
Persze kiderül, hogy valami zavaros oknál fogva épp negyedórával érkezésünk előtt kellett elrohanni, mert valami volt az asszonnyal, és sürgősen menni kellett, és a mobil meg otthon maradt, és borzasztóan sajnálja.
Hát én is.
De így, hogy végül megérkezett, azért már mi sem haragudtunk annyira, amúgy tök szimpi fickó volt, kis vékony kopasz, szemüveges 35-50 közötti ürge, ránézésre kb. könyvelő lehet.
Mondja, hogy menjünk utána, van itt egy raktár a közelben, ott van a moci.
Beautózunk egy kilométert egy sötét erdőbe, kiérünk egy tisztásra, aztán egyszer csak (miapicsa? :) ) ott valami raktár, ajtó kinyit.
Szűk folyosót látunk az ajtó mögött, de bemenni nem tudunk, mert hosszábban 3 motor áll a fal mellett, amiket ki kell tologatni, hogy beférjünk. Egy helységgel beljebb újabb 4-5 motor, de még mindig sehol egy XBR. Végül egy harmadik szobában, megint vagy 5 másik motor mellett megláttam a Hondát.
Méghozzá ránézésre nagyon szép állapotban. Minden teljesen gyári rajta, sehol egy sérülés nyoma. A tank eredeti fényezésű, sehol egy horpadás, karcolás.
Kormányvég, kuplung, fékkar vége karcmentes. Kipufogók tökéletesen ragyognak, egy karcolás nincs rajtuk. Persze látszik rajta, hogy használták, nem egy muzeális minőségű, pormentes, patika állapotú, csilli-villi gép, de ez távolról sem elvárás. A motor állapota minden előzetes várakozást messze felülmúl.
Ebben a pillanatban azonnal éreztem, ez a motor minden szenvedést megért, még ennél sokkal többet is. Úgy rendelte a mindenható, hogy próbára tesz, és ha állom a sarat, enyém lehet ez a gyönyörű XBR, lényegében gombokért.
Az éj leple alatt magunkévá tesszük a drágaságot
Közben kiderül, hogy a fickó a látszat ellenére nem motorkereskedő, csak szeret motorozni, ezért van vagy 20 motorja. Egyik sem egy új darab, mind 10+ éves, de egytől egyig csodaszép állapotban vannak. Látszik, hogy ez itt a fő hobbi. Vagy inkább szendedély. Vagy méginkább elmebaj. De annyi baj legyen, feleségül nem akarom venni, elég ha csak eladja az XBR-t nekem.
A hátsó villán találtunk némi holtjátékot, de Peti rögtön megnyugtatott, hogy ebben műanyag persely van kétoldalt, és csak az van kikopva, nem a vázat kell buzizni. A gumik is teljesen jónak tűnnek, szerintem minden motoromon öregebb gumi volt ennél. Más hibát nem találtunk, tényleg csodaszép a gép.
Közben kiderül, hogy a 87-es évjáratú motor egész életét ebben a falucskában töltötte, 25 évéből 20-at egy tulajnál volt, túrázgatott vele, 3 évig volt valaki másnál, és két éve áll itt. Magának vette egy másik XBR-rel együtt, hogy az asszonnyal majd XBR-ezgetnek, de kicsit neki hosszú hozzá a lába, az asszony meg a gyerek miatt ritkán motorozik.
Úgy döntöttünk nem kezdünk el karbit pucolászni és külső benzinellátással indítgatni a két éve állt motort, egyszerűen nem lehet olyan baja, amiért ne érné meg ennyi pénzért elhozni, úgyhogy kivettük az első kereket, és bedobtuk a gépet a caddy-be, egy raklapra állítva, spaniferrel kifeszítve állt, mint a cövek.
Gyorsan kiautomatáztam a hiányzó 300 jurót, aláírtuk az adásvételit, megkaptuk a papírokat, és húztuk a belünket.
Reggel 8-ra értünk haza, kialudtuk magunkat, majd délután négy körül kiszedtük a gépet az autóból, és megvizslattuk a ragyogó napfénynél is. Basszus, ez tényleg nagyon szép! Na indítsuk be, nézzük azt a csörgést meg a karbit! Kis benzincsőre kis tölcsér, kis tölcsérbe kis benzin, külső akksiról próbálkoztunk indítani. Pöcc-röff.
Azonnal beindult, és kb. fél perc után gyönyörűen beállt az alapjárat.
Nincs ennek a karbinak semmi baja, tökéletesen működik. Szerintem az akksi lemerült annyira, hogy rúgásra sem indult, biztos ezért gondolta az eladó, hogy el van tömődve. A lényeg az, hogy nincs. :)
Na és a vezérműlánc csörgés? Milyen csörgés? Nem csörög ebben semmi.
Tudom, hihetetlen, miért írja valaki, hogy csörög a vezérműlánc, amikor nem csörög, hát nem tudom én sem.
A száraz karteres blokknak van egy kis egészséges mechanikus zaja, de az előző XBR-emnek sem volt semmi baja, pedig kb. 3x jobban zörgött, mint ez...
Az a nagy büdös helyzet, hogy kibaszott mázlista vagyok. Bagóért jutottam hozzá álmaim motorjához, már csak le kell papírozni, és mehetek is vele.
De ez már egy következő történet.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
