Dömsöd 2

Címkék: találkozó xbr

2013.12.06. 07:26

cover.jpg

Levente biztatására néhány hete (:)) újabb XBR mini találkozót rendeztünk! Ez alkalommal az XBR-ek számát ugyan nem sikerült növelni, mert Gábor nem jött el, és ezért nagyon haragszom is rá, de már elmúlt. :)

A létszám viszont Levente barátnőjének, Emesének köszönhetően 150%-kal nőtt, tehát 3-an voltunk, 2 XBR és típusidegen 600 Diversion, de persze őt is szerettük.

IMG_20131101_113428.jpg

Én hoztam a formám, és ismét mosdatlanul jelentem meg, legalábbis a motort illetően, Levente XBR-je viszont gyönyörű tisztára volt suvickolva, így hiába az a néhány jelentéktelen sérülés, hiányosság, összhatásában az én kis kedvencemnél így is sokkal jobban festett.

Végigbeszéltük az összes lehetséges és lehetetlen eltérést és hasonlóságot a gépeink között, megerősítettük egymást, hogy mennyire szeretjük ezt a vasat, és fény derült némi kis turpisságra is. Levente XBR-jén nem találtunk dekompresszort, csak a helye van meg, mégis ugyanúgy be lehet rúgni elsőre, mint az enyémet.

IMG_20131101_110032.jpg

IMG_20131101_105702.jpg

Nem is tudtam mit hozzátenni, azon túl, hogy nem értem. Ha van rajta berúgókar, és nincs meg a kipufogószelepeket emelő mechanika, akkor hogy lehet erőlködés nélkül berúgni? Rejtély... amire biztos van magyarázat, de sosem fogjuk megtudni. Talán összefügghet azzal, hogy ez egy későbbi kiadás, erre utalnak a csodás küllős kerekek is, amikkel csak az utolsó két gyártási évben szerelték az XBR-eket. Az biztos, hogy nem sufni tuning részeként szerelték le, teljesen gyárinak tűnik a dekompresszor hűlt helye.

A küllős kerekű XBR-t sosem láttam még ezelőtt, és meg kell, hogy mondjam, nem gondoltam volna, hogy ilyen jól áll neki. Élőben még sokkal szebb így, mint képeken, tényleg nagyon dögös az XBR küllős felnivel.

IMG_20131101_113428.jpg

A legnagyobb turpisságra azonban Levente hívta fel a figyelmemet, mikor megszemlélte az alaposan csereérett gumijaimat. Ezt sem tudtam eddig, de neki egyből feltűnt, a gyártási időre vonatkozó karakterek utolsó 5-ös számjegye csak akkor jelentene 2005-öt, ha négy számjegyből állna. De az enyém bizony csak 3-ból áll, ami azt jelenti, hogy kissé öregnek hitt gumijaim valójában igazi matuzsálemek, épp 10 évvel öregebbek, mint gondoltam.

Vagyis nem 2005-ös, hanem 1995-ös abroncsokon gurulok, azaz 18 évesek a gumijaim. Eddig is tudtam, hogy tavasszal csere lesz, de most már legalább nem csodálkozom, hogy kissé taknyosabb úton egyszer még egyenesben is táncba jött a hátsó fele...

IMG_20131101_105741.jpg

Nem csupán szívmelengetően kellemes, hanem igen hasznos is volt tehát a már hagyományosnak nevezhető, második dömsödi XBR találkozó. Köszönet Leventének és Emesének a részvételért, mindig lenyűgöz, ha motorosok között találkozhatok női résztvevővel is! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://dugohuzo.blog.hu/api/trackback/id/tr825615096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bh pearl 2013.12.06. 10:24:00

na bár ismertem a sztorit első kézből, nagyon sajnálom hogy nem tudtam menni.
a jövő áprilisi Dömsödön mindenképpen ott leszek. meg az utána következő kéthavonta esedékesen is.:)

a küllős kerék dologgal egyetértek, de ezt tudjátok is.

remélem addig nekem is az / azok/ lesz, /nek/ ha addig ismételten el nem viszik előlem az ebay - en.

a résztvevők száma a következő Dömsödre szerintem emelkedni fog, ha az új kolléga ilyen elánnal veti bele magát az xbr be mint a következő poszt is mutatja, akkor igen szép klub is válhat az egészből.

béke. / peace

gus 2013.12.06. 11:54:37

A kolléga (vagyis én) nagyon lelkes. Tényleg jók a küllős felnik, és a kêpek alapján azt is meg kell, hogy állapítsam, hogy az xbr minden színben állatul néz ki.

bh pearl 2013.12.06. 16:48:28

na most akkor kinek hány lóerős a gépe?
enyém 44.

bh pearl 2013.12.06. 16:49:14

ez így félreérthető.
csak kíváncsi vagyok.

xbr 2013.12.06. 17:57:55

Szerintem mindenkinek 44, kivéve Petit! :)

bh pearl 2013.12.06. 18:16:43

asszem két éve van neki 44 lovas bütykös tengelye... mér nincs benne a gépben?

ekime6 2013.12.07. 21:54:19

Köszönöm, hogy ott lehettem ;) Bár a felét se fogtam fel, hogy mit beszélgettek a gépekről. Túl sok volt az információ :D

Levente Kiss 2013.12.10. 21:14:18

:) Jó volt beszélgetni végre egy sorstárssal :) most láttam közelről másik XBR-t, a sajátomon kívül :D (és mik ki nem derültek a dekompresszorról)

Levente Kiss 2013.12.10. 21:20:27

Megnéztem, tényleg benne van még a színkód matrica, és eredetileg is szürkeként kezdte az életét.
Gyárilag 27 lovas volt (a motorszámból ítélve), de annó valamikor 44 lovasra alakították.
Szoktam nézegetni a mobile.de-t és ez a szürke szín, meg a küllős kerék elég ritka lehet, mert 1 db-ot sem láttam belőle :D Bár nekem az a sötétpiros (bordó???) is nagyon bejön.
A "nemküllős" kerék szerintem HONDA standard, mert több más típusú motoron is lehet ezzel a COMSTAR felnivel találkozni (pl CX500).

xbr 2013.12.11. 10:03:17

Jaja, nekem is, nekem is! :)
Én a feketére esküszöm, de ugyanígy megvettem volna lilában is, huszadlagos szempont nekem a színe... :)
A felnivel semmi bajom, de tényleg jó a küllős! Mondjuk tisztogatni nem lehet nagy élvezet, bár azt én úgyse szoktam. :))) De én imádom ezt az alufelnit is, szerintem gyönyörű!!!

bh pearl 2013.12.13. 03:12:31

jártok még a motorral?

gus 2013.12.13. 14:59:29

Én minden nap elcsomagolom télire, aztán minden nap mégis kicsomagolom, és azzal megyek be a városba.

xbr 2013.12.13. 23:36:43

Én már kb. két hete nem mentem vele, de még nem szedtem ki az akksit, tank tele.
Sose lehet tudni. De pár hét múlva remélhetőleg neki tudok állni, és belekukkantok a blokkba.

Levente Kiss 2013.12.23. 20:57:55

Boldog karácsonyt minden kedves márka- és nem márkatársnak is! :)

xbr 2013.12.23. 23:54:32

Köszönöm szépen! Én is nagyon boldog és békés karácsonyt kívánok mindenkinek, aki olvassa! :)

tiger1342 2014.01.06. 16:30:44

Küllős kerék? Miért olyan ismerős nekem ez a forma?
lovik.tripod.com/Clubman2.html

GB500 rulez! :D

xbr 2014.01.07. 06:09:02

@tiger1342: Bizony ám, a GB és az XBR kétpetéjű ikrek. Remek link, köszi! :)

gus 2014.01.08. 09:14:57

Úgy látom, a GB csak 38 lóerős, de még ritkább és drágább, mint az xbr. Baromi jól néz ki, de engem kicsit zavarna, hogy utas nem fér fel mögém.

gus 2014.01.11. 01:57:56

Most látom, hogy a GB-nek csak egy kipufogója van.
Ismertek egyébként magyarországi GB-t?

Levente Kiss 2014.01.13. 21:30:41

www.ebay.com/itm/Schlusselanhanger-Honda-XBR-500-S-schwarz-Art-0193-/390298037147?pt=Automobilia_DE&hash=item5adf936b9b

Valakit érdekel ilyen? Egész jól néz ki, bár nem olcsó. Én rendelek egyet, de ha valakinek kell akkor rendelek többet.

xbr 2014.01.14. 00:15:50

Jóóó, tetszik! :)))
Rendelnél nekem is?
Írd meg mailben a számlaszámod, és utalok!

Levente Kiss 2014.01.14. 16:37:09

Várok még egy kicsit, hátha másnak is kell :)

gus 2014.01.15. 15:42:20

Jól néz ki, de én most egy ilyennel leszek kénytelen beérni: www.szallerbeckmotor.hu/kulcstarto/985-honda-motoros-kulcstarto
Plusz 400 ft-ért postázzák is.

xbr 2014.01.16. 16:34:11

Ez se rossz, de ha már, akkor inkább XBR-es! :)

Levente, karburátorral mi újság? Olvastad, amiket írtam?

Levente Kiss 2014.01.21. 16:02:28

Megrendeltem a kulcstartót, elvileg jövő héten megjön.
Olvastam a karburátoros részt, de nem bírom leszedni :D és sajnos a szerelő eszközparkom is elég szegényes :/ (se spanifer, se hajszárító) Marad a szerelő sajnos.

xbr 2014.01.21. 19:25:41

Szuper, hogy megrendelted, köszi szépen!
Írd meg mailben a bankszámlaszámod és utalok!
Ha jársz majd erre motorral, megnézhetjük együtt is, nekem van mindenféle szerszámom.

virago 2014.01.22. 00:01:58

Üdv emberek.
Tisztára klubbélet van kibontakozóban, az apró mütyürök úgymint xbr es kulcstartó, xbr es szelepsapka, xbr es vasalható tetkó / a "szeretlek ica" helyett/ nagyon tetszik.
komolyan vegyünk már fontolóra egy komolyabb túrát a nyáron. a német, meg a holland xbr klubb tárt karokkal fogadna, biztos kitennék a honlapjukra is : barátaink a balkánról meglátogattak minket:)
de most tényleg. milyen zsír lenne 5-6 xbr gurulása...

virago 2014.01.23. 09:04:49

De ez csak engem hoz lázba...

xbr 2014.01.23. 14:15:32

Barátaink a Balkánról! :))))
De, engem lázba hoz, csak még nem tudok nyilatkozni a kivitelezhetőségről!

cafexbr 2014.03.06. 10:22:26

@xbr: helló mindenkinek
az idei német találkozóra a gyerekkel mindenféleképpen kimegyünk, nincs még pontos időpontja, levelezek a kinti klubbal, amint tudják szólnak.
Akit érdelel szóljon!!!
kb 900km, én a cseheken keresztül szeretnék menni, nem autópályázni, csütörtökön indulnánk, hétfőn de vissza.A sátras szállás 20€ szokott lenni, a panzió kb 50€. Majdnem minden évben esik, ezért én a panziót favorizálom, legalábbis részemről.
Javaslom még a tisztelt Uraknak a Klock Jani féle öreghonda cb találkozón való részvételt, nagyon jó, és örömmel látnak mindenkit akinek öregebb Hondája van. A komáromi május elsejei honda-komfront buli is mindíg jó!!
Ps: aki szerelni akar, és nincs rá lehetősége, nálam műhely,szerszám, és némi szakmai segítség akad! (kontakt direktben, vagy xbr-nél)

virago 2014.03.29. 06:44:21

Jó reggelt emberek! /a motorokat külön köszöntöm…)

Olyan szép hétvége van, /remélem tényleg/ )mit szólnátok egy szervezés nélküli villám Dömsödhöz? Vagy ma, vagy holnap. Dél felé mindkét nap bőven 20 fok feletti idő várható.

Na, ki jön ???

xbr 2014.03.31. 09:48:31

Hát nekem nem volt jó, sajnos, csak most olvastam. :)
Voltatok?

virago 2014.03.31. 10:34:47

Nem voltunk.
Pedig szép időnk volt.
Ettől függetlenül belenyomtam a büszkébe 250 km utat...
süti beállítások módosítása