Elhatároztam, hogy eljött az ideje a frissítésnek, nézek másik motort. Öregecske már ez az XBR, akadozik néha az alapjárat, meg kéne rá két új dob, meg ez, meg az, meg megmeg. De milyen legyen? Lehet kicsit erősebb, de túl nagy sem jó, legyen mondjuk még legalább egy henger, hogy simábban járjon, esetleg plexi, netán fejidom. Ja de persze még mindig a motorszerű motorok tetszenek, vagyis klasszikus naked.
Na hát hamar eljutottam odáig, hogy CB 500. Majdnem 60 lóerő, megbízható, szerelhető, két henger és csak 8-10 éves kor. Ódákat zengenek róla, motorja elnyűhetetlen, stb, stb.
El is mentem kipróbálni egyet. Felülök rá, egyenesbe állítom: húúú, ez ilyen könnyű! Teli tankkal is, nahát! Tisztára, mint egy robogó, na mondom mosolyogva, ez tényleg könnyen kezelhető lesz! (Ennek utódján, a cbf500-on vizsgáztam, de nem ilyenre emlékszem, nagyon nem!) Minden klappol, passzentos, ütemes, na de hol kell beindítani?
Ja bocs, már jár a motor, látom a fordulatszámmérőn.
Merthogy más jele nemigen van.
Na adjunk egy gázfröccsöt, felerősödik a zakatolás, hát menjünk egy kört! Egyes, elindul, kettes, na húzzuk meg kicsit, hát gyorsul, ez a dolga, semmi extra. De a hangja, az valami borzasztó, mintha egy műanyag játékmotor lenne, de télleg! De a képen nagyon szép!
Kanyar, aszta! Ez magától kanyarodik! Piros lámpa, főutvonal, na akkor húzzuk meg, na jól van, tényleg jól húz, de ha ez az 57 ló, akkor az enyém tényleg legalább 44 lovas... És hol a hangja? Ááááááá...
Hamar lelohadt a lelkesedésem: olyannak éreztem a CB-t, mint egy sebváltós robogót!
Minden paraméterének nyilván tökéletesen megfelel, és technikailag is biztos kifinomultabb, csendesebb, puhább, de teljes mértékben hiányzik belőle az, ami számomra a motoros feeling: érezni a tömeget, a vasat, tartani, meglovagolni az erőt...kb. így tudnám megfogalmazni csalódottságomat.
Megkönnyebülés volt visszaülni az XBR nyergébe.
Így utólag visszagondolva úgy érzem: hatalmas szerencse, hogy az XBR-t vettem első nagymotornak, ha bármi mást választok, biztos nem élem meg ezt az érzést, talán soha. Még csak utána sem néztem, milyen motort veszek, tisztán érzelmi döntés volt.
Persze, ismerve magam, nem tudom, mit hoz a jövő, de ez a történet arra jó volt, hogy ismét ráébredjek: ha a vágyálmok kergetése közben elfelejtem értékelni, újra megcsodálni, újra felismerni az értéket abban, amim van, a lehető legnagyobb hibát követem el, és sohasem lesz egy boldog pillanatom sem!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.