18 éve vezetek városban, és persze, mint mindenkit, engem is rettenetesen idegesített az évről évre növekvő forgalom. Mikor egy munkahelyváltás miatt úgy alakult, hogy minden nap keresztül kell mennem a városon (Hegyalja út - Erzsébet híd - Kossuth Lajos u. - Rákóczi út - Thököly út vonalon), végképp betelt a pohár...
Eleinte bringával jártam, de a 13 kilométeres út, bár tekerve élvezetesebb, épp annyi idő, mint autóval + zuhanyozás - a lustaságom, máris nem vagyok beljebb, legfeljebb sportnak jó, (annak tényleg) szóval muszáj vennem egy robogót. Persze nem tagadom, a racionalitás mellett kétségtelenül szerepet játszott a kool-faktor is a tervben, de hogy valójában mennyire, az csak a gyakorlatban derült ki.
Szóval robogó. Persze 50-est nem is néztem, hiszen úgy hallottam, azok nem mennek, 100-as kétüteműt kerestem, amit gond nélkül vezethetek a B-s jogsimmal, ja és nagy kerék kell a rossz utak miatt. Így vettem meg első motorizált kétkerekűmet 2009 nyarán, egy 2000-es Aprilia Scarabeo 100 2T-t!
A maga 14 lóerejével meglepően jól gyorsult, és mivel sosem ültem előtte semmilyen motoron, először kicsit féltem, olyan gyorsnak tűnt. És az is volt. Óra szerint 95 volt a vége!
Kb. 2-3 hét kellett hozzá, hogy teljesen megismerjem és megszokjam, hogy merjem szabadon kezelni a járgányt, na innentől kezdve bearanyozta a mindennapjaimat, és teljesen megváltoztatta az életem. Soha nem hittem volna, hogy ekkora élmény szabadon tekeregni a forgalomban, elsőnek lenni minden lámpánál, haladni, mikor mindenki vörös fejjel, izzadva nyomja a dudát, és a kis robogóm hangját elnyomja a végeláthatatlan sorokban mozdulatlanul álló autók hűtőventillátorainak zaja.
Azt hiszem valahol ez volt az a pont, mikor lélekben motorossá váltam, még akkor is, ha a megtett kilométerek és a motoros tapasztalatom együtt konvergálnak a nullához, akkor éltem át először azt a fizikai szabadságélményt, ami megváltoztatott bennem valamit.
Azóta, ahova csak tehettem, mindenhova a Scarabeoval jártam, imádtam! Találtam a neten szerelési kézikönyvet, külön élvezet volt bütykölni, bár igazán nem volt vele semmi komoly gond, kuplungot és görgőket cseréltem benne, egyszer gyertyapipát, egy akksit, féktárcsát, betéteket, és egyszer elrepedt a kipufogó, azt kellett hegesztetni, sztender egyik rugója tört le, ezenkívül minden rendben volt vele. Ja meg az első villa, na az valami botrányosan szar volt nekem... most, hogy ezeket olvasom, és belegondolok, hogy csak egy évig használtam, az nem is olyan kevés!
Nagyon élveztem a mindennapi közlekedést a robogóval, de elég hamar rájöttem, azért az örömbe némi üröm is vegyül, a robogósnak nem könnyű a sorsa, őket mindenki utálja, a "nagy" motorosok lenézik, mert csak robogós, az autósok utálják, mert kis köcsög robogós, de utálják a kerékpárosok és gyalogosok is, persze mindenütt tisztelet a kivételnek...
Ez önmagában persze még kevéssé zavarna, de sajnos nálunk a közlekedési kultúrát (is) elég erősen átitatják az érzelmek, így nemegyszer kerültem veszélyes szituációkba mások oda nem figyelése és hanyagsága miatt. Itt jegyezném meg , hogy meglehetősen defenzív és előzékeny vezető vagyok, nem keresem a bajt. Persze tisztelet a kivételnek, mert azért a nagy átlaggal nincs gond, de pontosan lehet tudni, melyik az az autós, aki simán rádhúzza a kormányt, mert úgyis eltakarodsz az útból.
Már ha figyeltél. Mert ha nem, akkor buktad.
Na eltelt egy év, és egyre jobban vágytam valami normális motorra, a robogót nagyon dobálta, rázta az út, és 60-70 körül, ami legtöbbször az utazóm, borzalmas bizonytalan volt a futóműve, szóval így elhatároztam, hogy veszek valami nagyobbat. Először egy 250-es vagy 300-as robeszra gondoltam, de akkorával már nem mertem volna 50-esként menni, így meg kellett csinálnom a korlátlan A jogsit.
A jogsit az S.O.S motoros iskolában tettem le, kb. egy hónap volt, pedig egy hétig nyaraltam közben, minden elsőre meglett szerencsére! Külön köszönet Horváth Istvánnak, aki a gyakorlati oktató volt, kurvajó fej csávó, szénné röhögtük magunkat, nagyon jó volt a hangulat. A végén már majdnem sajnáltam, hogy nem húztak meg a forgalmin, egy élmény lett volna még pár órát vezetni a sráccal. De azért nem bánom, hogy elsőre átmentem! :)
Nade közben találjátok ki, az alatt az egy hét nyaralás alatt, míg az asszony esténként a leveleit olvasgatta, miket nézegettem órákon át? Hát pontosan, a használt motorokat bújtam megállás nélkül, míg sokszáz hazai és külföldi vélemény és osztás-szorzás után elhatároztam, hogy veszek egy Suzuki GS 500-at, mert sokak szerint jó kezdőmotor, kezes, erős, de azért nem halálos, és végtelen egyszerű és olcsó a fenntartása, javítása.
Ekkor hirtelen megláttam egy 1990-es Honda XBR 500 hirdetést a hasznaltauto-n, és minden racionalitás azonnal véget ért. Telefonáltam, érdeklődésképpen, és persze az eladó hang alapján történő felmérése céljából... Szerencsére magánszemélyként árulták, és a fickó hangjában inkább unott érdektelenséget véltem felfedezni, mintsem bármi fondorlatot, így elmentem megnézni.
Egy külvárosi kertes ház földes udvarán láttam meg először a paripát, két csillivilli hajabusa között, hátul a fal mellé állítva, rápakolva, minden szar, állítólag egy évet állt kint a szabadban, hát úgy is nézett ki...
Megnéztem, és a formája rögtön nagyon megtetszett, de kívülről eléggé lepukkant volt szegényke, minden csavar rozsdás, koszos, lánc holtjátéka 6 centi, kerék leghátul, lánckerekek fogai így néztek ki: /(
Addigra persze már mindent megtudtam a típusról, amit csak lehetett: ez egy egyhengeres ötszázas korabeli Café Racer a Hondától, 1985 és 1989 között gyártották, mindössze 5 évig, nálunk szerintem kb, 15 darab lehet országban. Elég egyedi a kinézete, nekem így még motor nem tetszett, egyszerűen minden szögből csodaszép!
Sajnos egy ilyen állapotúra sosem lenne pénzem:
Némi rugdosás után beindult, és abban a másodpercben tudtam, hogy ő az, egyszerre dobbant a szívem az 500 köbcentis egyhengeres thumperrel. Mondták, hogy vizsgára fel van készítve, és tényleg minden működött rajta, az összes lámpa, gumik még szőrősek, fékek sincsenek lekopva, és úgy általában, minden nagyon fasza.
A motor hangja is nagyon szép volt, amennyire értek hozzá, nem hallottam semmi rendelleneset, semmi kopogás, csörgés nem volt, nem füstölt, így el is vittem egy próbakörre. Baromi jól húz a motorja, jó az egyenes futása, elfogadható a fék, és nagyon simán ment még macskakövön is. Persze teljesen levett a lábamról, ez kell nekem, nem GS 500!
Másnap visszamentem egy barátommal, aki nálam jóval tapasztaltabb, mert nem mertem egyedül megvenni, és amúgy sem rossz tárgyalási alap, ha vevő haverja egy 900-as Ducatin érkezik, de ő is csak azt látta, amit én, így hát megvettem.
A hazaút kicsit necces volt, mert a motoron nem volt érvényes műszaki, nem volt biztosítása, nekem meg még nem volt meg a jogsim, mégis el kellett vinnem levizsgáztatni, majd kötelező, és beálltam vele a garázsba, nem mertem járni, míg nincs meg a jogsim hozzá.
Aztán 2 hét múlva elkezdtem járni vele, és azóta is hű társ a mindennapokban, de erről majd egy (vagy több) következő posztban mesélek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
xbr 2012.01.13. 07:25:18
(Hamarosan újabb cikkel is jelentkezem)
üdv,
xbr
bh pearl 2012.03.20. 18:40:15
üdv.
24gaborkukacgmail.com a címem.
kezelési-vagy szervízleírás kellene.
ha van küldj már légyszíves.
üdv. köszi!