intro.jpgAz egész ott kezdődött, hogy megszívatott a kormány. Tudom, a kormányok már csak ilyenek, ez a mostani meg aztán különösen, de nem elég, hogy szét kellett szedni mindkét kormánykapcsolót és az összes vezetéket meg kellett toldani, hosszabb fékcső kellett és hosszabb bowdenek. Megjártam a Bovdendoktort is, aki drágán, de legalább szarul szarul dolgozott, és már majdnem minden klappolt, mikor észrevettem, hogy parkoláskor, vagyis lépésben, körfordulóknál, a kormány szélső állásai maguktól kiemelik a kuplungot, vagy éppen még akkor sem, ha behúzom a kuplungkart. Tehát itt is rövid a bovden, nincs mese. Gondoltam, ilyet még úgysem csináltam, megforrasztom én azt a bovdent, hát nem lehet az annyira bonyolult. És ha már itt tartok, megnézem a lamellákat is, nem koptak-e el véletlenül 86ezer km után. Hát de.

Mielőtt nekiestem volna, azért rákerestem, hogy is megy ez, és persze rögtön elsőként a Simson klub oldalán találtam egy szuper leírást a házilagos bovden készítésről. Ezúton is köszönöm a szerzőnek, hogy megosztotta a világgal! :)

Na, először is szereztem 2mm-es bovdent és jó vastag bovdenházat a BowdenSzervízben. Itt amúgy meg is csinálták volna, de ha már belevágtam, muszáj volt kijárnom az utat. Amúgy ez sokkal szimpibb helynek tűnt, mint a "Doki". Ránézésre szakadtabb, de az emberek jobb arcok és van minden, lehet venni alkatrészt is bovdenhez.

Azért útközben vettem egy bovden javító szettet is egy ezresért, csak hogy legyen minden kis mütyür, ha kéne.

2015-02-13_19_48_42.jpg

Megvolt a bovden, megvolt a ház, a ház végére a rányomható kis kupakok, már csak forrasztópasztám nem volt. Ezt vizes boltokban is lehet venni, nem filléres a cucc, de irtó kevés kell belőle, ezért fajlagosan mégiscsak filléres. A párezer forintos paszta nekem szerintem életem végéig elég lesz, pedig még az itthoni kombi kazán egyik vízcsövét is át kellett alakítanom flexibilisre, és oda azért már nagyobb mennyiség kellett. (Értsd, kb. borsószem méretű bogyó :) )

2015-02-14_11_10_16.jpg

Csak most látom, hogy a Simsonos oldal szerzője is pont ilyet használt! :)

Ez is megvan, már csak egy bovdenszemet kell készítenem, a nagyobbikat, ami a karnál van. A kisebbik szerencsére rajta volt a bovdenen, illetve nem szerencse, hanem olyat vettem, amin rajta van, ne kelljen már kétszer forrasztani.

2015-02-13_19_56_07.jpg

Fent még az eredeti, alatta az új. A feje rövidebb, de az nem baj.

Fogtam egy megfelelő átmérőjű, talán 8mm vastag NEM tövigmenetes csavart, levágtam róla a fejet és a menetet, majd az így kapott szép kis hengert megcsiszolgattam, átfúrtam 2-es fúróval és jöhet a forrasztás.

2015-02-19_19_24_28.jpg

2015-02-19_19_24_59.jpg

DIY bovdenszem!

Ez a paszta ez zseniális, úgy megfolyasztotta az ónt, hogy a forrasztás érezhetően megfogta a bovdenszemet, és nagyon erősnek tűnt.

2015-02-14_11_13_17_1.jpg

2015-02-19_19_27_59.jpg

 

2015-02-19_19_29_44.jpg

Először próbaképpen egy darab hulladék bovdenre forrasztottam fel a szemet, hogy lássam, mit rontok el, mennyire tart. A szemnél fogva fellógattam, és ráengedtem a felsőtestem teljes súlyát, hogy mikor enged el. Legnagyobb meglepetésemre megtartott! Ez az üzemi húzóerő minimum 5-szöröse, úgyhogy kezdtem bizakodni.  Végeztem még egy tesztet, beakasztottam a helyére, és próbálgattam, nagyon stabilnak tűnt. Tartott, mint atom!

Következhetett a végső forrasztás! Ez a legizgalmasabb, mert nagyon kell figyelni, hogy a bovden ház és a bovden hosszának különbsége, vagyis a házból kilógó szabad huzal hossza megegyezzen az eredetivel. Csak így garantálható, hogy az alsó és felső állítócsavarok tekergetésével megfelelő kuplungműködést lehessen elérni, illetve szükség esetén (pl. ahogy kopnak a lamellák) után is lehessen állítani.

2015-02-13_19_58_37.jpg
A méret a lényeg! Nekem 92mm volt, de ez nem referencia, a bovdenek nyúlnak!

2015-02-13_20_41_39.jpg

Ez egy kávéhabra szórt cukor karamellizálására szolgáló eszköz,
bár eddigi életében még csak ónt, csavart és beszorult dolgokat látott

Maga a forrasztás folyamata is nagyon érdekes, elég sokáig kell melegíteni, főleg ha két nagy vasdarab szívja el a hőt közben. A sok itt kb. 5-10 másodperc. :) Onnan lehet tudni, hogy sínen vagyunk, hogy a furat és a huzal közti minimális hézag szabályosan felszívja az ónt! Lehet látni, ahogy telítődik az egész, nagyon megnyugtató látvány!

2015-02-19_19_37_51.jpg

Tökéletes!!!

Na szumma-szummárum elkészült a bovden, jó lett a méret és szépen működött. Másnap mentem a motorral, nagy boldogan kuplungolgattam, mígnem egyszercsak úgy 50 körüli tempónál húzom a kuplungkart, és katt.

Ellenállás nélkül nyomódott bele a kar a markolat gumijába.

Navazze, így jár aki a mekk mesternek képzeli magát. Úgy látszik hiába teszteltem, valami mégsem sikerült, hiszen akkor most tudnék kuplungolni. Fura módon az első reakcióm nem is a félelem vagy a düh volt, hanem elkezdtem röhögni, de nagyon. Míg megvolt a lendület, néztem a távolban a Blaha Lujza tér lámpáit, vajon mennyivel menjek, hogy ne kelljen megállni. Visszaraktam hármasba, abban elég széles sebességtartomány elérhető, és reménykedtem. Sajnos hamarabb lett zöld a lámpa, mint gondoltam, és persze pont piros lett, mire odaértem.

Hát feltoltam a járdára, kerestem egy szimpatikus fát, amihez majd odaláncolom, és felhúztam középállványra. Kiváncsi voltam, hol szakadt el a bovden, olyan sokat rángattam, úgy figyeltem, mit baszhattam el?!

Egykori mesterem, Béla bá mindig azt mondta: "Keresd a hibát ott, ahol dolgoztál!" De hiába néztem, az a fele rendben volt. Nézem a túlvégét, hát bazzeg nem kiugrott a helyéről a bütyök??? Megkönnyebültem, mégsem sikerült elbaszni a forrasztást, csak a sokadik helyrerakás után volt egy felesleges feszülés a bovdenházon, és a holtjátékot sikerült arra belőni, így amikor a rázkódástól helyreugrott, túl sok lett a szabad huzal, így a vég ki tudott fordulni a helyéről! Visszaraktam, kijjebb tekertem a feszítőcsavart és fellélegezve mentem tovább!

Másnap szóltak, hogy megjöttek a kuplung-lamellák, mehetek értük a nagyvasba! Lucas-t vettem, de az acéllemezek még köszönik szépen, újszerűek voltak, így csak a kopó lamellákat vettem, meg 4 új rugót. Ja meg egy pár fékbetétet, mert azok már nagyon el voltak fáradva.

img_20150405_094650350.jpg

Este még melegen leengedtem az olajat, alig mentem vele, gondoltam, simán visszarakom majd, de aztán nem volt szívem visszarakni, kapott újat, hadd tisztuljon belül is. A kuplung csere nem egy was ist das, ha leengedtük az olajat, le lehet szedni a jobb oldali deklit, kitekerni a 4 darab 6-os csavart, kiszedni a karikákat, az újakat jól megolajozni, és mehet vissza. Csak a sorrend nem mindegy, az egyik lamella vastagabb, mint a többi, azt kell legbelülre tenni, ja és nem mindegy, hogy hogyan áll az a két acélkarika sem, amik legbelül vannak. Az egyik egy távtartó, a másik egy rugó, ez segít elemelni a lamellákat, ha kinyomjuk a kuplungot. Asszem. :)

img_20150405_104941350_hdr.jpg

img_20150405_104935399.jpg

img_20150405_105519331_1.jpg

 

Na mindegy a szervízkönyvben benne van pontosan, hogy kell összerakni, érdemes megnézni. Én mindig megnézem, és nem aszerint rakom össze, ahogy volt, mert 10-ből 3x nem úgy volt, ahogy lennie kell... :)

Minden kész, lehet összerakni, minden a helyén, új rugók is bent vannak, jajdeszép, jajdejó. Na, tekerjük be azt a 4 darab 6-os csavart is, és mehet fel az oldala, bele az olaj, és juhéj.

img_20150405_111225469_1.jpg

img_20150405_110636421_hdr_1.jpg

 

Betettem hát a négy csavart, szépen keresztben, több lépésben meghúztam őket, csak finoman és nőiesen, hiszen feszítik őket a rugók, ezért nem kell megtépni! Ha meg kellene, akkor nem 6-osak lennének, hanem 8-asok! :)

Hiába fogtam a kulcs végét hüvelyk- és mutatóujjal, nem éreztem, hogy nehezedne a hajtás, pedig már bent volt minden csavar ütközésig... Jópárszor volt már szerencsém ehhez, vagy hasonlóhoz, és pontosan tudom, mikor kell megfagynia ereimben a vérnek. 

Mikor a csavar egy megmunkált elemben található menetbe kapaszkodik és hajtás végén az a nyúlós érzés jön, hogy ennek itt most nincs vége, akkor gyanús, hogy itt bizony most szakad a menet. 3 lehetséges reakció villant fel a kisagyamban:

1. "Jó ez így!" = Megáll, nem csinál semmit, meggyőzi magát arról, hogy minden rendben, ha majd később gond lesz, megoldjuk, majd csak lesz valahogy.

2. "Basszameg!" = Ha baj van, tudni akarom! Még egy fél fordulat és kiderül!

3. "Baj van!" = Szedjük csak ki azt a csavart!

Ha nem lenne jelentősége, még megérteném, ha valaki az 1. opciót választaná, hiszen az "ami nincs elromolva azt nem kell megjavítani" - elv alapján akár meg is várhatjuk, hogy az élet eldöntse, mi is itt a helyzet valójában.

Egy motorblokk belsejében viszont más a helyzet. A kuplungot egy váltós motoron elég sokat használja az ember, a kérdéses csavar pedig minden egyes kuplungoláskor az ímént cserélt 4 darab kuplungrugó egyikének feszítő erejét kell, hogy kibírja, mely eltávolítja egymásól a kuplungkosarat és a kuplungmagot.

A kuplungkosár a váltótengelyhez kapcsolódik, a kuplungmag pedig a kihajtótengellyel forog együtt. Nem kell hozzá túl nagy képzelőerő, hogy belássuk, komoly kockázata van egy kérdéses állapotú csavarnak, ha az éppen a kuplungot tartja össze...

Mondjuk lehet venni egy másik blokkot, kompletten. Ha mázlink van.

Ha nincs, akkor meg blokkol a hátsó kerék mondjuk 80-nál országúton, oszt lehet tesztelni a reflexeket meg a kórboncnokot.

A rendelkezésemre álló mintegy 2 tizedmásodperc alatt épp felvázoltam, hogy talán mégsem a 2-est kéne választani, mikor egy pendülő hang kíséretében homlokon lőtt a csavar letört feje.

Az élet ezt a dilemmát is megoldotta helyettem.

img_20150405_112123693_hdr_1.jpg

De miután kiszedtem a másik a 3 csavart is, végképp megnyugodtam. Nem én lettem ilyen erős, hogy két ujjal eltépem a gyári honda csavarokat, hanem úgy tűnik, korábban sikerült már őket valakinek rendesen túlhúzni. Mind a három menet így nézett ki a fej alatt:

2015-04-14_18_03_30.jpg

Csoda, hogy eddig nem szakadt le a feje...

Elég jól fel vagyok szerszámozva, de az a beütős csavarkiszedő szett, az sajnos máig hiányzik a repertoárból, de Péter szokás szerint segítségemre sietett, és elvitte a kosarat, hátha sikerül kibányásznia belőle a beleszakadt csavart. Persze van kosár az ebayen 50 euró körül bontottan, de azért egy próbát megér.

Este hívott, hogy sajnos nem jött össze, és hát az előzmények miatt még le is tört egy darab a menetes hüvelyből, így ugorjak már le hozzá, és ad másikat. Na erre, kb. 5x kellett visszakérdeznem, mert nem értettem, milyen másik hüvelyt akar adni, mikor az egész egy öntvény. Erre kiderült, hogy ő arra gondolt, véletlenül pont van a fiókban egy tartalék dominator blokkja ilyen esetekre, hát abban ott a nekem való kuplungkosár, ezért van ott!

Hát mondom ilyen nincs, én nem tudom, mi lenne velem nélküled, Peti!

Persze pénzt meg nem fogad el haveroktól, hát vittem neki lazacot, azt már csak nem vágja hozzám... :)

Kis műhelymustra meg eszmecsere-hegyek után egy zsírjó kuplungkosárral, és ipari minőségű, légtechnikai eszközökbe való (hengerelt és nem esztergált menetű!) csavarokkal boldogan távoztam. Ugyanis szakítószilárdságban nemcsak az anyag nem mindegy, de az sem, hogy munkálták rá a menetet a csavarra. Találjátok ki, hogy ezt honnan tudom!

2015-04-14_18_24_46.jpg

Hengerelt menetes acélcsavarok, jeeee

Egy újabb tanulságos kis kaland volt ez kedvenc motorkámmal, de nem bántam meg semmit, végül csak összeállt minden ami kell, már csak le kéne mosnom szegényt, mert már nagyon mocskos.

A kuplung pedig hibátlan lett, azt hiszem erre mondják, hogy sokkal jobban adagolható, eddig kicsit bináris volt, kevesebb volt a köztes állapot a kinyomott és nem kinyomott között, mint most.

A bovdenfeszesség finombeállításával még el kell játszanom, ha jól bemelegszik a motor, nem mindig tudom könnyen üresbe rakni, vagy túl kicsi a holtjáték a karnál, vagy túl nagy. Ennek a megfejtése a jövő zenéje, nagyobb bajom soha ne legyen!


 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dugohuzo.blog.hu/api/trackback/id/tr537404750

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása