IMG_20140520_143452231.jpgKorábban írtam már itt szeretett Mondeómról, amit 9 évnyi használat után tavaly nyáron egy hónap alatt ketten is megtörtek.
A kártérítésekből szépen ki tudtam lakatoltatni, tényleg makulátlan lett kívülről, de sajnos az aktuális olajcserénél összeírt kopó (?) alkatrészek cseréjét 200ezer körüli összegre tippelte a szervizesem, és ekkor azért gondolkodóba estem...

Évi 2-3 néhány száz km-es utazáson kívül csak munkába jártam vele, ami napi 25 km városi használatot jelent.
A gyerek már felnőtt, hiába kell egy biztonságos családi autó, a Mondeo talán túl nagy, túl sokat eszik, és kicsit uncsi az escortra méretezett futómű felújítása minden évben.

A fogyasztása gyári, de a gyári érték is 10 felett van, szóval a sok apróság és a soron következő kb. 2 kilót kérő szervíz mégiscsak elgondolkodtatott, hogy cserélni kéne.
Addig gondolkodtam, míg a melóhelyen a kapubeálló közepén egy csatorna-felújítás miatt kitüremkedő PVC csővég kikerülése közben meghúztam a jobb első ajtót.
Igen, a frissen fényezett, tökéletesen felújított kasztni 3 hónapig tartott.

22 éve vezetek, kb. 300.000 km van a lábamban, soha semmilyen autót nem húztam meg.
Mondtam magamban, na jó, ha ennyire menni akarsz, akkor menj békével.

Mondanom sem kell, igen könnyen elment ezzel a szép külsővel, de csak mikor elvitték, akkor jöttem rá: rettenetesen sajnálom szegényt.

Néhány napig nagyon fájt a szívem, 9 év és 110000km alatt összenőttünk rendesen. Motor, váltó, kezelőszervek minden áldott nap ugyanúgy működtek a 9 év alatt, az öregedésnek semmi jelét nem mutatta. Nem kezdtek el kopni az üléshuzatok, nem gyengült el, nem füstölt a motor, nem lett nagyobb a kormányholtjáték, nem lett gyengébb a motor, még az automata klíma is ugyanolyan hideget fújt, mint 6 éves korában, 9 évvel ezelőtt.
És a megbízhatósága? Sokan szidják a Fordokat, én nem tudom, szerintem ez egy nagyon jó konstrukció, végtelenül megbízható, soha nem hagyott az út szélén, ami apró kis hibái előjöttek, szinte mind csak természetes kopás és elhasználódás eredménye volt.
Talán egyedül a rozsdásodó hátsó ívek és küszöb az, amit nehéz megbocsátani, de nagyon kevés autó van, aminek ezek nem rohadnak 15 évnyi téli-nyári üzemtől még törésmentesen sem.
A gyenge futómű nem konstrukciós hiba, mert lehetne éppen sokkal strapabíróbb is, más útminőséghez tervezték, és nem hagytak benne tartalékot, hogy a rögösebb utakat is bírják.

Persze az ember nem mond fel a munkahelyén, míg előzőleg nem keresett újabb állást, én az autóval sem vagyok másként.
Egyik kedves kollégám alól is kifáradt a Mazda Premacy, és így negyven felé közeledve már ő is elgondolkodott, hogy a fogyasztáson és az éves amortizáción kívül léteznek más megfontolandó faktorok is egy autóvásárlásnál. Vagy lehet, hogy nem gondolkodott el, csak küldtem neki poénból egy linket, hogy milyen autót vegyen, ha élményt is akar, valami 3000-es 6-hengeres 124-es Mercit, makulátlan külsővel, ígéretes állapotban, gombokért. Persze hangosan hahotázva csukta be a Hahut a böngészőben, és már el is felejtettem, hogy viccelődtem, mikor egy héttel később odasomfordált hozzám, hogy "Te figyejjé má, milyenek ezek a Mercik, nem lehet, hogy jók?".

Most erre it mondjak? Sosem volt Mercedesem, de számomra valami megfoghatatlan, mégis ismeretlenül is erős vonzódás mindig is volt a Mercik iránt. Most már biztos, hogy öregszem. :)
Mindig minden cikket, sztorit élvezettel olvastam, mégis mindig bennem volt az az érzés, hogy ehhez azért kicsit bolondnak kell lenni, nyilván ezek az emberek teljesen elfogultak, hiszen a saját autója mindenkinek szuper, akinek meg nem, az nem szívesen ír róla, pedig az nem az ő kudarca, hanem az autóé.
Na a lényeg, hogy ez pont akkor volt, amikor Mondeo is távozni készült, ezért elkezdem érdemben is utánajárni, és igencsak felhúztam a szemöldököm, mikor megbízható forrásokat kikérdezve, milyenek is ezek a régebbi Mercik.
A visszajelzések arról tanúskodtak, hogy ezek tényleg kibaszottul meg vannak csinálva. Közhely, de igaz: van bennük anyag.
És minden 10x annyi ideig bírja, mint más autóknál, beleértve a futóművet és a kasztnit is.

A kollégám hallva ezeket a híreket teljesen rákattant a Mercire, és nekem sem kellett sok, hogy rácuppanjak a témára. 38 éves vagyok, valszeg nem ez lesz életem utolsó autója, így ha most nem próbálom meg, milyen egy ilyen Merci, akkor sosem fogom megtudni.

A cimbi nem sokat viccelt, kinézett 3db vidéki példányt, a legolcsóbbak közül. 124-eseket nézett, kétliteres, benzinest. Pénteken azt mondta: "holnap megyek egy kört, és valamelyiket megveszem."
Évek óta ismerem őt, nem beszél a levegőbe. :)
Már úton volt, mikor találtam 260.000-ért egy újabb példányt, ami sérülésmentesnek tűnt a képeken, gyorsan utánaküldtem, hogy miért nem ezt veszi?
Rossz kategóriában volt fent a hirdetés, ezért nem hozta le neki az autóvadász, így elment és meg is vette.

Ezt úgy tudtam meg, hogy szombat este (január volt, sötét, fagy, jégeső), egyszer csak felhívott, és hát, hogymondjam, csak ordítani bírt a telefonba:
"Ááááá, ez kurvajó, figyeld, rozsdamentes a kasztni, egy elem kivételével gyári a fényezés, kurvajóóóó!!! Lemértem rétegvastagság mérővel, a kuplungja kicsit szar, mert ha benyomom úgy marad, és csak fel kell húzni lábbal, de aszonta a Józsi, hogy csak munkahenger, kurvajóóó!!!! Meg a tetőablakot nem lehet becsukni, összevissza megy az eleje, meg rángat, meg a jobb első ablak lement, de sosem jött fel, de kibaszott jóó!!! Nagyon aranyos szombathelyi vaskereskedőtől vettem, aki 5 éve nem vitte szervízbe, mégis kurvajól megy!!!"
Kezdtem leizzadni, mondom neki, te nem vagy normális...
Nem is hallotta, csak üvöltözött tovább:
"De-de-de kurvajó, mentem vele a faluban százharminccal, és jól ment, és felhívtam a Józsit, aki aszonta, hogy ha tetszik vedd meg, ennyiért egy laptopot nem kapsz".
Mondjuk ez igaz. :)

Kicsit beszartam, mert ok, ez az ő döntése, de sosem tudnám lemosni magamról, hogy én rángattam bele a hülyeségbe.
Még annyira sem ért az autókhoz mint én, és nem győztem neki hangsúlyozni a frissen olvasott aranyköpést: "Nothing is more expensive, than a cheap Mercedes."

A következő egy hónapban nem nagyon láttuk a kollégát, éjjel-nappal az autóját hozta-vitte. Nem akarom részletezni, de összeségében azt kell mondjam: hatalmas mázlija volt.
A kötelező dolgokon kívül megcsináltatta a kuplungot, sibedát ( talán Schiebedad? :) ), ablakot, vett rá gyári felnit, beugrott egy hengerfej felújítás, de az autója most, hogy rendberakta, egyszerűen fantasztikus. Jó, ok, a riasztó, a sebváltózár, a mélynyomó és a kasztni sosem látható apró horpadásainak kihúzása, és a reklámmentes Mercedes rendszámtábla tartó, meg a gyári dísztárcsa, aminek krómcsik karika van a szélén nekem már biztos nem lenne létszükséglet, de hát ha nagy a szerelem, akkor nincsenek határok.
Összeségében szerintem kb. 3-400ezret ráköltött, de az autót műszakilag kb. 200-ból tökéletes állapotúra fel tudta hozni.
Ehhez nagy szerencse kell, az ilyen sztorik szoktak úgy végződni, hogy az első szervizen kiderül, kuka a motor...

Kívül-belül újszerűnek néz ki, ezzel a harmatos kétliteressel is jól gyorsul, pedig vagy másfél tonna, és 8 litert eszik átlagban. De ami mindennél fontosabb: igazi élményautó lett, teljesen bele is buzult az új tulaja, és én tökéletesen meg is tudom érteni. :)

Na persze nekem se kellett több, hogy Mercit nézzek magamnak, de én a 190-est céloztam be. Egyrészt nem vagyok 195 centi és 120 kiló, mint a cimbim, másrészt Pétertől tudom, hogy a baby merci 200 kilóval könnyebb, de ugyanaz a futómű és motor van benne, mint a 124-ben, ergo még jobban túl van méretezve a felépítés.
A taposós kéziféken kívül pedig minden ugyanolyan, igazi Merci benne, mint a nagyobbakban, én meg nem vagyok sznob, ezért gondoltam, nekem ez pont jó lesz.

IMG_20140601_143713437.jpg

Találtam is Tatán egy példányt, amiről csak annyit írtak, hogy "Tökéletes állapotú gépkocsi", na gondoltam, megnézem.
550ezer volt az ára, de úgy voltam vele, ha a Mondeo 400-ért elmegy, akkor 500 körül tudok mercit venni, talán nagyobb eséllyel veszek egy jó állapotút, amire nem kell az elején rákölteni az árát még egyszer, hogy renden legyen.
Hát szóval lementem és megnéztem, és tetszett. Nagyon is!
A kasztni elemek közti hézag mindenhol egyenletes volt, sehol sem állt csálén, olyan volt, amilyennek lennie kell.
A kissé halványult, de még mindig csillogó fényezés egyenletesen tükrözte vissza a környezet képét.
Rozsdát sehol sem láttam rajta, pedig alá is feküdtem.
Persze némi felületi rozsdanyom volt az alján, ahol szerencsétlenül emelhették párszor, és megsérült az alvázvédelem, de semmi komoly! Még az emelőbakokból is csak az egyik hiányzott.
(Addigra már túl voltam vagy 5-6 másik mercin, és egyikben sem volt egy sem.) Amiket ezelőtt láttam, borzadályok voltak ehhez képest.

IMG_20140601_143725734.jpg
Ilyen szép, mikor le van mosva

Motor pöccre indult, alapjárat egyenletes (olvastam a K-Jetronic horrot sztorikat is :) ), gázra jól reagált.
Még az ülése sem volt kiszakadva a szokott helyen, a vezetőülés bal vese felőli szélén, pedig az a millió alatti árú vasakon mindenütt kilóg a szalma. (Vagy cserélt az ülés)
Ülést nem egyszerű észrevétlenül cserélni, mert 173 féle huzattal lehetett ezeket rendelni annak idején, és ha egyformát akar az ember, akkor nem csak az első hátsó ülések, hanem az ajtó borítások is kellenek, szóval még bontottan is nehéz úgy lenne, de semmiképp nem olcsó. (Ajtó borítások ritkák, mert rosszul szokták levenni őket. A Mercin a csavarok oldása után nem elfele kell tépni az ajtó borítást, hanem felfelé kell emelni. Persze mindenki előbb tépi, és csak akkor emeli, amikor már letörtek javíthatatlan kis műanyag kampók...)
Ahogy a gépet néztem, még akár valós is lehet az órában lévő 270.000 km-t.
Az autó 1989-es évjárat, Magyarországi, a B oszlopon még ott van a Kárpát utcai kereskedés matricája.
Hát gondoltam, ez jó lesz nekem.
Klímát hiányoltam egyedül, de az autó le van fóliázva, a hátulja túlságosan is :), és van tetőablak, ami működik. (Egyik példányon sem működött azok közül, amit láttam, van ahol ki volt nyomva szilóval...)
Kézi tekerősek az ablakok. A hirdetés nem írta, de van benne ABS.
Légzsák persze nincs.

IMG_20140601_143750756.jpgCsak a vonóhorog nem tetszik


Na hát akkor mennyit lehet alkudni? Semennyit. Sőt, igazából ezek a KF felnik, ezek plusz 30-ba kerülnek, a hirdetésben lemezfelni volt, az 550 arra értendő. Hm... nem valami baráti...
Szimpatikus félszemű tatai autókereskedő, a retkes, kavicsos udvaron nem volt túl bizalomgerjesztő, de az autó jó.
És tele van tankolva. (+25 ezer :))
Új USB-s autórádió van benne, a hátsó ülésen a doboza számlával. Működik az automata antenna is, természetesen.

Csomagtér alja, első ülések szönyeg alatti része, minden rozsdamentes, ép, egészséges, gyári.
Na akkor menjünk egy próbakört.

Az autó megy, megy, nagyjából úgy húz, mint a Mondeo. A motor 200 köbcentivel nagyobb, de 8 szeleppel kevesebb, és 10 évvel idősebb. Öregember nem sportkocsi, szóval ez rendben van.
Nem füstöl, szépen jár. És ha odalépek, akkor azért tud menni.
Hát, de sajnos húz jobbra... futóműbeállítás megoldja, szerintem.
Na fék? Ööööööö....fasza erőteljes remegés.
Elöl láttam, hogy újak a tárcsák, így csak a hátsó lehet, meg nem is oldalra cibálta az autót, hanem előre-hátra, nem a kormányt rázta, csak kockásan fékezett, úgyhogy tuti hátsó tárcsa lesz.

Ezeken kívül viszont minden nagyon faszának tűnt, de azért felhívtam Pétert, egy véleményre, és képes volt odajönni, hogy megnézze nekem.
Aranyember!

Szerencsére ő is csak megerősített benne, hogy ez egy jó autó lesz, nem volt törve, és egy 190-es Merci, ha nem volt törve, akkor nem fog rohadni. 25 évesen se.
A töretlenséget kiváncsiságból később festékvastagság mérővel ellenőriztem, és mindenhol a gyári 80-120 mikron között volt.

Nem volt mire várni, megvettem a gépet.

IMG_20140410_093552933_HDR.jpg

Kollégám 124-ese, mögötte az én 190-esem,
nem túl impozáns környezetben


Az autó, azt kell, hogy mondjam, hogy így 25 évesen, hullámos hátsó fékkel, jobbra húzó futóművel, 12éves szar gumikkal is, fényévekkel kellemes, mint bármilyen más autó, amiben eddig ültem.
A futómű olyan szinten simítja ki az utat, az autó olyan elegánsan megy, és olyan szépen kanyarodik, hogy az maga a csoda.
Az ajtóban lévő és a középen található két könyöktámasz nekem éppen tökéletes helyen van, egyszerűen nem értem, a többi autón miért nem így csinálják.
Egyszóval amellett, hogy tudom, vár még rám egy minimum 100.000-es szervíz, már megérte megvenni.

Az első egy hónap azért több meglepetést tartogatott, mint amire számítottam, de szerencsére semmi katasztrofára nem derült fény.
A hátsó féktárcsák cseréje, a futóműbeállítás és 4 új Continental gumi feltétele után már egyenesen megy és fékezéskor sem ráz.
Persze találtak még egy két apróságot, 3 kormányösszekötő, segédkar persely, kormánylengéscsillapító cserés volt, valamint a sebváltó mögötti kardán-rezgéscsillapítót kellett még cserélni.
Kb. 100.000-be került így az első szervíz, mely a gumikon kívült az összes fenti tételt tartalmazza, meg persze a kötelező gyertyákat, lég- és benzinszűrőt, olajat.
Már pont örültem, és kezdtem nekilátni a kisebb belső tér-problémáknak, mikor előjött még pár apróság.
Először a riasztó viccelt meg, nem zárta be a centrált, csak nyitotta.
Ekkor szembesültem vele, hogy a kapott egyetlen kulcs csak a gyújtáskapcsolóba jó, az ajtók zárjába fizikailag nem megy bele.
Így egy 30 éve fejlesztett, feltehetően kontakthibás távirányítós riasztó centrálzárján múlik, hogy kizárom-e magam a saját automból, vagy sem...

Utánaolvastam, és kiderült, típushiba a gyújtáskapcsoló zárhenger meghibásodása, ez kivétel nélkül mindegyiken előjön az első 150.000 km alatt. Így mielőtt nekiállnék zárakat cserélni arra gondoltam, bizonyára van a 3-ból még legalább egy zár, amit nyit az eredeti kulcs, melyet meg lehet rendelni bármelyik Mercedes kereskedésben, két hét alatt legyártják alvázszám alapján.
Ez Mercedes hozzáállás. Besétáltam a Kárpát u.-i Pappashoz, és megrendeltem 7000 forintért a gyári kulcsot. Egy bontott zárszett 30ezer az ebayen, Magyarországon nem találtam olyat, amihez működő kulcs is lenne, így egy próbát megér. Meg is jött a kulcs, de egyik zárat sem nyitotta. Nem lepődtem meg, de gondoltam, ha ezt mindenki távirányítóval használta, tutira be van rohadva a zár belül.
Egy teljes flakon WD40-et belenyomtam, mire végre kiderült, a jobb egyet ki tudom nyitni a gyári kulcsával, BINGÓÓÓÓ!!! :)
A két hét kulcsra várakozás alatt azért megkerestem azt a riasztót, és megtaláltam az elengedett forrasztást, amit megforrasztottam, és így az is jó lett.

A Pappasnál amúgy mondták, hogy igen, itt vették ezt az autót a Kárpát u-ban 1989-ben, benne van a rendszerben. :)

De ha már biztonságtechnika, épp a másik őrült Mercis kollégámmal mentünk az én 190-esemmel, mikor meséli, hogy rakatott be sebváltózárat, tök jó, mert csak 40.000 és így nem lehet ellopni.
Mondom neki, hát én biztos nem fogok, pedig van valami luk az én váltóm aljában is, biztos régen volt hozzá zár. Mondja a cimbi, hogy hát akkor lehetne olcsóbban is csináltatni hozzá, nem akarom-e?
Mondom neki, hogy majd meggondolom, de nem lennék meglepve, ha ott lenne a kesztyűtartóban a sebváltózár. Kinyitja, és ott volt, benne a kulccsal. Kis WD40 és működik hibátlanul... egy újabb kellemes meglepetés! :)

Egy bosszantó hiba azért már az első napokban előjött. Ha melegen indítottam be a motort, akár pár másodpercig csak fuldoklott a benzinben, nyögdécselve esett a fordulatszám, és benzines füstfelhőt eregetett az autó. Egyértelmű túldúsítás, de csak pár másodpercig. Gázpedál nyomkodással még annyi se. Az üzemanyagpumpa reléjét kellett cserélni, 5ezer forint volt.



IMG_20140312_091658732_HDR.jpg

Ezt a relét kellett cserélni

A fogyasztása eleinte érdekesen alakult. Először azt vettem észre, hogy kicsit sokat fogyaszt az autó, az 55 literes tankkal 306 km-nél kigyulladt a csórólámpa.
Ööö....azért 16 literes fogyasztásra nem számítottam, de aztán szerencsére feltűnt, hogy csak a km számláló lett "mesés". (Hol megy, hol nem megy.)
Kivettem az órát, és elvittem a Nagy Kilométeróra Guruhoz, Haudek Józsefhez (XIII. ker. Alig u. valamennyi), aki 10.000 forintért megjavította. Szépséghiba, hogy a javított óra napi számlálója 99.9-nél nem mindig ugrott át 100.0-ra, így megint ki kellett szerelnem, és visszavinnem, garanciális javításra. Szerencsére nem volt ezzel gond, állítólag nem találtak hibát rajta, csak a nullázó rugó túl erős volt, és ezért nem bírt átugrani, de most már jó lesz. ÉS tényleg jó lett, azóta hibátlan.
Ekkor már tudtam nézni fogyit, a városi valamivel 10 alatt van, az országúti 7 körül. A mondi többet evett, így ez elfogadható.

Az már nem volt ennyire kellemes, mikor egyszer induláskor ráadtam a gyújtást, és nem gyulladtak fel a lámpák... ráadtam újra, és akkor meg ment, ahogy szokott. Na mondom, köszi, megint elromlott valami?
Mert én bírom a szerelgetést, de csak ha kedvem van. Ha muszájból kell, és minden nap muszáj, az nem vicces... :) Nem is akartam megvárni, míg egyszer majd menet közben megy el a gyújtás, de csak megtörtént reggel 9-kor a Rákóczi úton a belső sávban... :) Persze rögtön tudtam, hogy ez ugyanaz a hiba lesz, így nem estem pánikba, lendületből kigurultam a buszsávba, vészvillogóval, ott tudtam csak újra elindítani. De be is indult egyből, és mentem tovább.

Gondoltam a gyújtáskapcsoló elektronikus része mehetett szarrá, Péter meg is erősített ebben, szerencsére a közeli Vianno Merciboltban ott volt a polcon 15ezerért.

IMG_20140503_111749432.jpgaz a nagy vasdarab a hibás elektronika, csak le kell húzni a végéből a csatit,
a 3 db csavart kell hátulról kiszedni egy 5 centis helyen, és már kint is van :)

Hát kicserélni nem volt leányálom, de végül pár óra szopás után sikerült, és azóta szerencsére jó.

Azóta lekopogom rendben van a Merci, bár hosszabb úton egy Bp-Miskolc-Bp hétvégén leszámítva nem volt, de mindig minden működik rajta, és ezt nagyon szeretem.
Ezenkívül van egy sajátos, semmi máshoz nem hasonlító hangulata annak, ahogy megyek vele. Végtelenül kényelmes, nem túl dinamikus autó, nyugisan kell menni vele, de valahogy nincs is kedvem máshogy, egyszerűen relaxáció az egész, olyan stresszmentes vele közlekedés a nagyvárosi utcai harcban, hogy az felemelő érzés. Tényleg megszűnik az idegesítő, zsibongó külvilág, csak a nyugalom marad és a belső béke.

Aaaooooommmmmmm...
Azt hiszem, szeretem! :)

Biztos, hogy én is beteg ember vagyok, de ha ez betegség, ebből köszönöm, nem szeretnék kigyógyulni...







A bejegyzés trackback címe:

https://dugohuzo.blog.hu/api/trackback/id/tr726300772

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gus 2014.06.16. 23:35:36

Grat a kocsihoz! Még csak félig olvastam el, holnap a másik felét, de pöpecnek tűnik a jármű.

bh pearl 2014.06.22. 21:05:42

jó gép, úgy látom tolódsz az old timer felé...
ez érdekes vonal lesz, egy idő után nem lesz annyi pénz, amit nem nyel be.
ha nem kell ráköltened sokat, akkor jó vétel volt. szép autó, igazi csemege!

használd egészséggel!

xbr 2014.06.23. 23:24:28

Köszönöm, megbízhatónak tűnik, nagy dolgot eddig nem kellett tenni vele, reméljük így is marad!
A kicsiket meg biztos igényli, mint minden "normális" autó :)))

Figyi, viszont érdekelne majd az a "nyeregvarrós" srác, akit ajánlottál, az működik még szerinted? Leküldeném postán a nyerget, utalnám a pénzt, és visszaküldi?

bh pearl 2014.06.25. 12:13:15

Szerintem ő nem postázgat. csorrents meg, elmondod mit szeretnél, nekem küldöd, elviszem, és visszaküldöm. Vagy eljössz reggel motorral, és délutánra kész.

xbr 2014.06.25. 12:40:06

Aranybogár vagy! De nem esik tőled az nagyon távol? Mintha valami másik várost említettél volna...

Naszóval: egyszerű a sztori, pontosan olyan nyerget szeretnék, mint amilyen Neked van. Ha annyit lehet módosítani, hogy a hímzés színe fordított legyen, akkor az szuper, de ha nem, az se baj.
(tehát, hogy az "XBR" legyen teli pirossal és az "500" legyen a kontúros)

Minden más úgy jó ahogy van! :)

Megkérdezed Nekem, hogy vállalja-e?
Most biztos nem tudok egy napot erre szánni, ezért inkább fizetem a postát, meg minden költségedet.

Na jó, minden *ezzel kapcsolatos* költségedet... :)

bh pearl 2014.07.02. 14:57:19

Valahová válaszoltam.

bh pearl 2014.07.11. 00:45:11

tudom én hogy ez xbr blog, meg imádjuk az xbr-t, meg az xbr hétköznapjai, kedvenc ételei, stb. néven könyvet fontolgatunk,
de kérem másolja a böngészőjének belsejébe ezt a linket:
www.youtube.com/watch?v=rT3J7TilMSU

na ettől nekem végem van, ez a kinézet, ez hang, bár felhasználó ellenes az első sárvédő totális hiánya, ez a brutális hátsó abroncs akkorát Üt látványban, hogy sajog bele a szemem.
KELL NEKEM ILYEN.

xbr 2014.07.11. 06:53:03

Ez nem egy XBR blog, nézd meg az alcímet! :)

Jó gép ez, de akkor már a gyári kivitelben!
Ez itt nem az esetem, nézd meg, betette a kifliket a villahíd alá, meg leszedte a sárvédőket, hogy beférjenek a teherautó gumik...ááá.

A kipu az jöhet, jól is néz ki, szép hangja is van. :)

xbr 2014.07.11. 07:20:38

Ezt nézd meg, mit csináltak szegény GB-ből:

www.youtube.com/watch?v=ZSNSvO36MTw

Ez a kormány, az indexek, a hátsó lámpa!!!
Sokat dolgoztak vele, de minek???
Ez rettenetes, büntetni kéne...

bh pearl 2014.07.11. 11:57:34

Az eleje szép, sok króm csillogás az jöhet.
Tank, ülés, farokidom,hátsó lámpa szerű valami, rendszamtabla, botrányos.
Így múlik el a világ dicsősége.....
:-)

bh pearl 2014.07.11. 12:59:37

megint beindultam gb 500 küllős felnire.
ha van valahol esetleg amit nem láttam, ne habozzatok szólni.

xbr 2014.07.11. 13:55:03

Nem lesz könnyű, szerintem keress más Hondából, pl. valami enduróból rávaló felnit, nagyobb eséllyel találsz!
A felnik 18-asak gyárilag, de vehetsz pl. kisebbet hátra, és ballonosabb gumit, és akkor olyan lesz, amilyet itt fönt linkeltél! :) Úgyis írtad, hogy szar a Heidenau!

2: Hívd fel Pétert, most tettek a Bubó XBR-jére küllős kereket előre-hátra.
(hátsó fék tárcsásítva!)
Az egyik talán a Honda SLR-é volt, ha jól emlékszem...

bh pearl 2014.07.12. 04:12:03

jó, mindjárt hívom.
huu... negyed 5 van, lehet hogy nem is örülne neki ..:)
süti beállítások módosítása